Feljelenti a minisztérium a szerbeket illegálisan foglalkoztató munkaközvetítő irodát

A munkaügyi minisztérium pénteken bejelentette, feljelentést tesz a galántai székhelyű Largo munkaközvetítő cég ellen.

Ján Richter munkaügyi miniszter a szerb miniszter szlovákiai látogatását követően kijelentette, az elkövetkező napokban benyújtják a feljelentést a szerb vendégmunkásokat illegálisan alkalmazó Largo munkaközvetítő vállalat ellen.

Sajtóértesülések szerint Gál Gábor (Híd) parlamenti képviselő is kapcsolatban állhat az érintett munkaközvetítő céggel. A képviselő elmondása szerint azonban az általa vezetett ügyvédi iroda kizárólag az alapításhoz szükséges szerződés elkészítésében nyújtott segítséget a vállalatnak.

Gál hangsúlyozta, a vállalat ügyeibe nem látnak bele, így semmi közük az iroda eljárásához.

Amint arról korábban beszámoltunk, egy szerb titkos riporter dolgozott a Samsung galántai gyárában. Az újságíró saját bőrén tapasztalta meg, milyen körülmények közt dolgoznak a szerb vendégmunkások Szlovákiában.

Dragan Krsnik egyebek mellett arról is nyíltan beszélt, hogy három hónapig engedély nélkül dolgozott a galántai üzemben, nevetséges fizetésért, ráadásul többször is zaklatták munka közben.

A munkaközvetítő irodánál március elején a határőrség és az idegenrendészet nyomozást hajtott végre harmadik országból származó személyek illegális foglalkoztatásával kapcsolatban. Az értesülést korábban megerősítette Martin Wäldl, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője, bővebb információval azonban nem szolgált.


(noviny.sk/para)