Fiatalabb lehet a Csurjumov-Geraszimenko üstökös, mint azt eddig hitték

Számítógépes szimulációk szerint az üstökös nagyobb testekkel való heves összeütközés során keletkezett.

Ilyen összeütközések a Naprendszer egy kései szakaszában is történhettek. Ez azt jelenti, hogy a 67P/Csurjumov-Geraszimenko nem feltétlenül a Naprendszer korai, 4,5 milliárd évvel ezelőtti szakaszából származik, mint ahogyan azt eddig hitték.

Számítógépes szimulációk során egy nemzetközi kutatócsoport nagy üstökösmagokat ütköztetett egymással, és megvizsgálták, mi történik ezután. Eredményeikről a Nature Astronomy című szaklapban számoltak be.

"A számítások szerint az anyag nagy része sok kis apró testté halmozódik fel" – mondta Martin Jutzi, a Berni Egyetem űrkutató központjának munkatársa. Az újonnan keletkezett testek különböző formájúak és nagyságúak, néhány hosszúkás és hasonlóképpen kettéosztott, mint a Csurjumov-Geraszimenko.

"Meglepődtünk, hogy az erőteljes összeütközésekkor nyilvánvalóan csak az anyagnak kis része tömörül össze jelentősen és hevül fel" – tette hozzá. Ez az anyag elrepül és alig járul hozzá a hátramaradó kisebb testek felépítéséhez, amelyek az üstökösmagok egy új generációját alkotják.

Az üstökös másik, a becsapódási ponttal ellentétes oldalán lévő illékony anyagok azonban még a nagyon heves ütközéseket is túlélik.

Az új üstökösgeneráció ezért csekély sűrűségű, és illékony anyagokban gazdag. Ezek a tulajdonságok érvényesek a Csurjumov-Geraszimenkóra is. A különös formájú üstökös is egy heves, kései ütközés során keletkezhetett.

A szimulációk során azt vizsgálták, mi történik, ha különböző testek különböző szögekben egymásnak ütköznek 20-3000 méter per másodperc sebességgel. A kis töredékek az ütközés utáni órákban és napokban lassan újra egy halomba álltak össze.

Ez lehetséges magyarázattal szolgálhat a Csurjumov-Geraszimenko titokzatos szerkezetére. Miközben az üstökös tartja formáját, a szimulációk szerint a továbbiakban környezetéből apróbb anyagrészek gyűlnek fel rajta. Ez az anyag a felszínére érkezve rálapul, így rétegeket alkot.

Ha ezáltal nagy tömbök halmozódnak fel, nagy valószínűséggel üreges tereket alakítanak ki, amelyek kiterjedt árkokká fejlődhetnek. A Rosetta űrszonda éppen ilyen szerkezeteket fedezett fel a Csurjumov-Geraszimenkón.

Már korábbi tanulmányok során is arra az eredményre jutottak a berni kutatók, hogy a Csurjumov-Geraszimenko formája nem a Naprendszer keletkezése óta adott. A szakértők most kimutatták, hogy az üstökös gyenge pontja, a két nagy részt összekötő vékony "nyak" nem lett volna képes túlélni a több milliárd év alatt bekövetkező ütközéseket.

Ráadásul a Csurjumov-Geraszimenko akár egy viszonylag puha ütközés során is keletkezhetett. Az asztrofizikusok mostani kutatások során nagyon heves ütközéseket vizsgáltak, amelyeknél sokkal nagyobb energia vonódott be.

(MTI)