Fiatalkorú dzsihadisták terveztek merényletet a szomszédunkban

Rendőrőrs elleni merényletet tervezett St. Pöltenben három fiatalkorú dzsihadista, akik a vádak szerint az Iszlám Állam terrorszervezet "alvósejtjét" akarták megalakítani azzal a céllal, hogy "kalifátust" hozzanak létre Ausztria területén - közölte az osztrák ügyészség kedden.

Fiatalkorú dzsihadisták terveztek merényletet a szomszédunkban
Illusztráció (AP)

A szerdán a bécsi tartományi bíróság előtt kezdődő per vádirata szerint a két 19 éves és egy 22 éves iszlamista tervei előrehaladott állapotban voltak. A fiatalok először egy St. Pölten-i fegyverkereskedést raboltak volna ki, majd a fegyverek birtokában vérfürdőt akartak rendezni Alsó-Ausztria tartományi székvárosának egyik rendőrőrsén. Az ügyészség kiemelte: tervük végrehajtását csak az tudta megakadályozni, hogy névtelen bejelentés érkezett a belügyminisztériumhoz a tervezett merényletről.

A vádhatóság szerint a gyanúsítottak a közösségi hálón keresztül kapcsolatban álltak a terrorszervezet Abu Nuuh néven emlegetett csecsen származású tagjával, akinek személyazonosságát egyelőre nem sikerült kideríteni.

A trió 2015-ben radikalizálódott, nem utolsósorban Abu Nuuh hatására, aki az év nyarán utasítást adott arra, hogy az Iszlám Állam nevében rendőröket gyilkoljanak egy Bécsnél kisebb osztrák városban. Erről a vádlottak egyike tett tanúvallomást még a nyomozás alatt. Az egyik 19 éves vádlott Csecsenföldről menekült Ausztriába szüleivel 2005-ben. Feltételezett bűntársai egy azonos életkorú bécsi diák, aki 2015-ben tért át a muzulmán hitre és egy többszörösen büntetett előéletű csecsen férfi, aki több mint 15 éve él Ausztriában.

MTI