FICO: Kiska támadást indított a kormány ellen

Robert Ficónak nem tetszik, hogy Andrej Kiska az Alkotmánybíórásghoz fordult az állami díjakkal kapcsolatban – szerinte ezzel a cselekedetével Szlovákia kormánya és a Szlovák Nemzeti Tanács ellen fordul.

FICO: Kiska támadást indított a kormány ellen
Fotó: TASR/MIlan Krupčík

A kormáynfő nem érti, hogy az államfő miért viselkedik így. Fico kijelentette, hogy ő nem kávéházakból fog díjazottakat választani. Mégg nincs meg a lehetséges jelöltek listája, de valószínűleg sport és kultúra területéről választ ki majd neves személyiségeket.

Fico azt is kiemelte mondanivalójában, hogy a sem a kormány, sem pedig a házelnök nem állami kitüntetéseket, hanem állami díjakat fog átadni – a kormányfő szerint ez nagy különbség. „Az elnök úr folyton kritizál engem és a kormányomat is, most is így tett“ – kommentálta a Szombati párbeszédek című műsorban a kormányfő Kiska azon lépését, hogy az utóbbi az Alkotmánybírósághoz fordult az állami díjak osztásával kapcsolatban.

A kormánykoalíció az állami díjakkal kapcsolatos törvényt azért is fogadta el, mert nem ért egyet az államfő állami kitüntetésekkel kapcsolatos döntéseivel.

„Közöltem Kiska elnök úrral, hogy egyáltalán nem tetszik az, hogy olyan személyeknek adott állami kitüntetést Szlovákia megalakulásának 25. Évfordulóján, akik nem támogatták a Szlovák Köztársaság megalakulását“ – jelentette ki Robert Fico.

Elmondása szerint Kiska ezen lépései vezettek ahhoz, hogy megalkottak egy olyan törvényt, ami lehetővé teszi a Szlvoák Nemzeti Tanácsnak, hogy Jozef Miroslav Hurban és Alexandra Dubček nevét viselő állami díjakat adjanak át.

„Nem értem az elnök úr azon lépését, hogy emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult, a kormánykoalíció ellen van“ – mondta Fico.

A kormányfő tiszteletben fogja tartani az Alkotmánybíróság állami díjakkal kapcsolatos döntését.

„Nem fogunk átkozódni, ha nem a mi javunkra döntenek“ – jegyezte meg, s kiemelte azt, hogy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezheti az állami díjakról szóló törvényt.

TASR/para