Fico ölbe kapta,

avagy a hatalom mint arrogancia,

avagy nemzeti tradíció mint biodíszlet,

avagy elvonni a figyelmet,

pedig jól áll neki a csíkos

és a szemétdomb.

Fico ölbe kapta,
Fotó: TASR

A nem szokványos bevezetőben nagyjából össze is foglaltam, mi a legbajabb baj azzal, ahogyan Róbert Fico kormányelnök ölbe kapta a népviseletes hostesst a vágdebrődi aratáson.  De azért röviden kifejtem.

Történt ugyanis az a szerencsére szokatlan, de mifelénk sajna nem botrányos, csak épp figyelemfelkeltő (azaz -elvonó) esemény, hogy a kormány elnöke egy aratáslátogatás alkalmával leült a nemzetiek agrárminiszter asszonyával egy szalmabálára, és úgy begerjedett vala, hogy a random ott álló biodíszlet kisasszonyt maga mellől spontán az ölébe kapta. Nem volt kéznél a rá jellemző kólás üveg?!

Az első tragédia, hogy ez nálunk: ennyike. Oké, lehetett rossz napja, lehetett sok a házipálesz (magyarú’ welcome drink) vagy a napszúrás. Képzeljük el azonban ezt a viselkedést például Japánban. Csípőből kettévágnák a sógunok. Vagy Németországban: minimum felrobbanna a sajtó és Fico örökre betenne magának. Vagy akár a nagy orosz testvérnél. Ahogyan a vendég elkapja az első valamire való bárisnyát, aki ugyebár csak azért lesz ott, mert valakinek a valakije, és ráülteti a…. mondjuk a térdére…

Szóval, ha ilyet nem illik másutt, akkor nem illik itthon se, kedves ötvenes évek aratási riportjaiban kéjelgő elvtárs, aki Európa magja felé tart. De hogy nem ő Európa magja, az tuti, akár aratja a magot, akár szórja…

Azért tesz csupán ilyet, mert megteheti. Mert ő a hatalom és senki sem mer vele ellenkezni. Én – bár nehezen képzelhető el a helyzet, amelyben én, a családom és Fico egy légtérben… de szóval – én, ha a mocskosa így elkapná egy nőnemű családtagomat, ott helyben lepofoznám a szalmabáláról. És ebben csak egyetlen dolog akadályozhatna meg, mégpedig az, hogy bármely nőnemű családtagom (igen vérmes menyecskékről van szó) ebben megelőzne, s mire odaérnék, szétrúgná a… kukoricacsövet a zsebében, mellyel exminisztere viccelődött…

A hölgy helyében – bár ha lányos zavarában nem ugrott el azonnal, nincs túl jó jogi pozícióban – én simán perelnék. (Azt ugye mindenki látta, mennyire nem élvezte a megaláztatást?)

Fico csak azzal kérkedik, hogy ő a kakas a szemétdombon, és hogy mekkora a szemétdomb, azt ő mondja meg, mert ő kapirgálja – nekünk!!! – össze.

Az is botrányos persze, hogy egy szép szokást, a kenyérrel és sóval köszöntést az elmúlt évtizedek nemzetieskedő politikusai mint üresítettek ki. Kell egy népviseletes csaj, lehetőleg nem felfújható, akinek akár tönkretesszük így az életét (egy ideig bizonyosan kerülni igyekszik majd a szereplést, szegény), akár nem, álljon (üljön? feküdjön?) ott, oszt ha kell, énekeljen, kínálgasson vagy egyesek elképzelései szerint nyújtson ölbe való szolgáltatást? Csak mert van ez a népviseletfétise az önmacsósító Fico elvtársnak?

Igazság szerint simán arról is lehet szó, hogy ezzel a paraszt (nem mint becsületes földműves, hanem mint tahó) gesztussal csak arról kellett elvonni a figyelmet – lásd, a miénk nem lankad –, hogy közben, az uborkaszezon közepén:

- Meg akarják fúrni (spórolni) a R2-es Krivány utáni szakaszát. Amely nélkül a dél közepe és keletje elveszti még a lélegeztető gép ígéretét is. De azért nyugodjon. Békében. (Bugár, nem hagyhatod! Tudod, Kotleba sem tenné!)

- Az iskolaügyben áll a bál a kutatásra szánt tízmilliók, értsd tízmilliók pályáztatása ügyében (szóval ott is volna miből „elgazdálkodni” pénzeket bizonyos irányba…).

- Mi történik a Bírói Tanácsban. 

- Vagy éppen pontosan miért is kapott a Deloitte 1,3 millát… 

Hát ezek a szemétdomb legújabb hírecskéi.

Ja és persze a divat: diktátorkodás. Divatdiktátorkodás. Na, ugye, milyen jól áll az elvtársnak a csíkos minta? Csak szokja…