Gyermekeket rabolna az állam, hogy széklábakat faragjanak! Pedig az én gyerekem nem ketreces tartású húscsirke!

Gyermekeket rabolna az állam, a szülők pedig csak távolról nézhetnék további sorsuk alakulását – ezt szeretné most Fico és sleppje.

Gyermekeket rabolna az állam, hogy széklábakat faragjanak! Pedig az én gyerekem nem ketreces tartású húscsirke!
Fotó: Denník N

Demokráciában lakmusza a szabadságnak az iskolaügy szellemisége. Itt pedig azt a szabadságot vennék el, amely életre szóló döntésekre / lehetőségekre van befolyással.

Ó, hányszor megfogadtam, hogy kicsit hanyagolom a témát… Múlt héten például sikerült is, amikor Fico és Richter fantáziált egyet a megyék iskolaügyi hatáskörével kapcsolatban. Akkor azt visszanyeltem, noha a torkomban volt, de tegnap este az egyik hírcsatornán véletlenül belefutottam a iskolaügyi államtitkár asszonyba és még most, ébredés után is rémálok gyötörnek.

Ezek tényleg komolyan gondolják a gyerekrablást…

Mgr. Oľga Nachtmannová, PhD., a minden szempontból nyugdíjérett, a mindenkori szlovákhoffmannrózsa cím jogos várományosa (mondjuk, a hoffmannrózsázó cikkeimnek elég alaposan megittam a keserű levét, most se számítok sok jóra…) nem hazudtolta meg főnökeit. Csakhogy amíg azok nemzetgazdasági szempontokra hivatkozva hajtanák gyermekeink fejét egy életre járomba, ami azért (mindjárt mondom, miért is nem igaz az érvelésük) racionális érvek kifordításával csak-csak „hihetően” indokolható, ő két oktávval feljebb és 20 decibellel hangosabban Richternél és Ficonál tépte magát a „régi jó”, „külföld által irigyelt” iskolarendszer, azon belül pedig a magolás (igen, a magolás, biflázás, szó szerinti ismétléseken alapuló memorizálás) visszaállítása mellett. Akkora elismerésre méltó szorgalommal és vehemenciával, hogy közben a frizurája is tönkrement… A hölgy egy az egyben prezentált egy olyan szakmai és politikai világnézetet, amelynek demokráciában (a 21. század első ötödének vége, kérem, csak hogy el ne felejtsük mikor vagyunk jelen a történelemben) nem hogy helye nincs, hanem kiváltképpen riasztó példának szokás felemlegetni szabad társadalmakban: így ne csináljuk! Igaz, hogy a hölgy éppen akkor élvezte a minszki Belorusz Állami Egyetem vendégszeretetét és mindazt, ami a szovjet blokk vendégszeretetével járt (nem lojális személy még valami alávaló művészetet sem igen tanulhatott ott, nemhogy orvoslást, atomfizikát vagy építészetet, hacsak nem ez volt mindkét oldalon az állambiztonságok célja – az elhanyagolható számú kivételektől mély meghajlással elnézést kérek), amikor már az infóktól elzárt Csehszlovákiában is mindenki számára egyértelmű volt a rendszer karaktere. Amikor normális ember fiatalként a „nyócvanasévekben” azon agyalt, hogyan törjön borsot ennek a rendszernek az orra alá, s hogyan szabadulhatna a rabságából. Az én életemet majdnem tönkretette az akkori iskolaügy és egyes tanaraim, akik ’89-ben kutyás járőröket hívtak rám volt gimnáziumomnál, s csak a munkámnak, a szüleimnek, kitartó lázadásaimnak és a gondviselésnek tudható be, hogy nem mentem rá teljesen… Én aztán tudom, milyen volt az az iskolarendszer, ha véletlenül nem te voltál az átlagpionír!

De vissza a szakmaisághoz. Mivel a Smer elvesztett egy csomó megyét, s mivel az önkormányzatok hatásköre a legtöbb középiskola, csak úgy váltható valóra a Smer duálisképzés-rémálma (félreértés ne essék, lehetne azt kiválóan csinálni, csak épp érteni kellene hozzá és pénzt fektetni bele), ha legalább apránként, legfontosabb jogköreiben visszaállamosítják a sulikat. Nos, leegyszerűsítve az állam most már maga akar dönteni a létszámokról és a szakok nyitásáról, valamint azok támogatásáról (nem tetsző, szükségtelen szak támogatása visszametszve). Eközben elvárják, hogy a nyugati felszereltséggel csak a legritkább esetben rendelkező sulik konkurenciaképes szakképesítést adjanak. Mi ezzel a gond, azon túl, hogy lehetetlen? Demokrata ember – értelemszerűen ez Ficora és Richterre és hasonló alakokra nem áll, számtalanszor bebizonyították – önkormányzati jogkört csak akkor államosítana maximum ideiglenesen, ha azt valamilyen katasztrófa elhárítása kívánja meg. Pont. Nincs olyan duma, ami egyébként legitimálhatná e cselekvést. Fico és kormánya(i) pedig hagyományosan prédának tekinti az önkormányzatok jogait. Az ő szemében a lehető legteljesebb állami elosztás működőképes csak. Mindenről ő, az állam akar dönteni, mert el sem tudja képzelni, hogy az államon kívül másnak lehet esze és akarata. Ebbe a mederbe visszaterelni az iskolaügyet bűn lenne.

Igen, szükség van kiváló szakemberekre, akiket nem nézünk le. Ez egy racionális érv. De kérdem én, ha nem állami kézben van a gazdaság, mint pölö Minszkben sincs már teljesen, akkor az állam honnan tudja, vajon 5-10 év távlatában milyen és mennyi szakemberre lesz szükség? Sehonnan. Azt se tudják, jövőre lesz-e nyár… A legrugalmatlanabb állami tervezés ezért képtelen lenne (ahogyan a szociban képtelen volt) megjósolni a gazdasági igényeket. Nem igaz tehát a tervezhetőség. Ellenben igaz lehet, hogy egy rugalmas, a vállalkozók által fenntartott/segített duális rendszer képes lenne 1-2 éven belül reagálni (már ha a tanulmányi programokhoz is hozzányúlhatna – minek ide minisztérium?) a piac igényeire. Amelyek ugye nem az állami ötéves terv határoz meg. Ehhez épphogy nem központosítás kell, hanem szabadság és liberalizálás. Na meg pénz. Ám az nem probléma, hiszen a reszort ugyebár prioritása a kormánynak… Nincs tehát racionális alapja (nincsenek reális számok!) annak, mire van vagy nincs szüksége a nemzetgazdaságnak! Hazugság az egész.

De az állam ne csak azt ne mondja meg, mire van és nincs szükség. Ne szóljon bele a létszámok kérdésébe se. 

Az állam – hiszen nem ismeri a gyermekemet és az adottságait, tehetségét, az álmait pedig főleg nem ismeri – nem tudja, mi teszi, mi tenné majd boldog felnőtté a gyermekemet. Az állam nem tudja a választ a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre! Hát ne pofázzon bele!

Nincs, nem lehet olyan szakma, ill. tanulmányi program, amely szükségtelen! Ezt nem lehet elégszer ismételni: NINCS SZÜKSÉGTELEN SZAKMA!

Mert ha a gazdaságban, a piacon haszna nem is volna (ne bálványozzuk a piacot sem), de boldoggá teszi a gyermekemet, akkor szükséges. Mert a gyerek attól boldog! S mert az állam a polgárok boldogulásáért kell létezzen, különben el kell törölni a föld színéről, hiszen zsarnokká vált. Az állam érdeke a polgárok jóléte. Nincs jólét boldogság, beteljesülés nélkül. A napi munka – tudom, nem ezt szoktuk meg a komcsik alatt, de a komcsikból lett kapitalisták alatt sem – nem csupán megélhetési kérdés (kivétel pölö, ahol élek, de ez már változóban van), hanem önmegvalósítás kérdése is. Ha fogaskerék vagy egy gépben, akkor cserélhető vagy, ha egy munka nem szerez örömöt, akkor nem is végzed úgy, mintha örömöt okozna, tehát a teljesítményeddel szintén gond lesz. Az sem érdeke az államnak…

És ez az állam nem képes neked elegendő olyan tudást vagy munkát biztosítani vagy közvetíteni, amely kreativitást igényel, amely szabadságot ad, amelynek hála tudsz magadról gondoskodni: lásd kis, mikro és középvállalkozások alapítása – állami függőség eleminálása, amitől ezek félnek.

Gyakorlati példa, tehát „racionális”: az ötvenes évek után, amikor a lovak gazdasági kihasználtsága a mimimumra csökkent, mind a lovászok, kocsisok, mind pedig a tímárok, szíjgyártók, nyergesek száma megfogyatkozott. Mert a nemzetgazdaság akkor azt hitte, szükségtelenek. Ma pedig szinte nincs, akitől ezeket a mesterségeket megtanulhatnánk, mert nem volt meg az a társadalmi luxus, hogy „szükségtelen” szakmák létezhessenek…

Ez az állam csak szalagmunkásokat akar képezni a nem létező állami gyárakba! Nincs fantáziája, hogy többet akarjon, ugye kedves államtitkár asszony!

Az én gyermekeim (értsd az egyén, a szülő gyermekei) nem az állam gyermekei. Nem képeznek állami tulajdont, vége legyen a ’45-’89 közti időszaknak, és kész. Nem a nemzetgazdaság számára nemzettük-szültük-neveltük őket! Még csak nem is a mi tulajdonunk ők. Ne tessék elrabolni a sorsukat azzal, hogy örökre boldogtalanná teszi őket egy képzelt nemzetgazdasági igény, a madáchi széklábfaragás!

Az én gyerekem nem ketreces tartású húscsirke! Nem az államért van. Hanem fordítva!

Fizetem az adómat, ezért tessék lehetővé tenni, hogy a gyermekem azt tanulja, ami őt boldoggá teszi, s amivel egy életen vagy legalább éveken át szívesen foglalkozna. Lássanak világot, de ne kelljen kényszerűen külföldre szökniük!

Honnan tudná Nachtmannová, miért akar a gyermekem reklámgrafikus lenni, s miért nem akar karosszérialakatosnak tanulni? Én nevelem, az én dolgom és felelősségem ez.

Viszont az állam, ha olyan jól tudja (de nem tudja), mire volna szükség, adjon nekünk elegendő információt arról, mire volna ESETLEG szükség! Például két év múlva Ipolygalsán és három év két hónap múlva Hetényen.

Majd mi, gyermekek és szülők közösen eldöntjük, a gyermek ezt a gazdasági igényt szeretné-e kielégíteni. Csak legyen hozzá elég iskola az adónkból.

Elvégre nem azért fog valaki gőzmozdonyszerelést tanulni, mert az állami tervezés jóvoltából gőzmozdonyszerelő iskola van a lakóhelyén, s mert az állam ismét be akarná vezetni (ne röhögj, volt róla szó és lesz is) a széles nyomtávú vasutat a Krásznaja plósagy irányába… Ha egyszer ő hidegburkoló szeretne lenni gőzmozdonyszerelés helyett. De ha meg gőzmozdonyszerelést tanulna, tehesse meg az ifjú titán. Kifizette az apja adóban.