1
Nemet mondtak az erőszakra, de másképp
Megközelítőleg háromezren gyűltek össze hétfőn Pozsonyban a Bonaparte luxuskomplexum előtt, ahol Robert Kaliňák, Robert Fico és Ladislav Bašternák ellen tiltakoztak.
Az emberek különböző transzparensekkel érkeztek, melyeken a „Fico nem!”, vagy „Kaliňák börtönbe” feliratok voltak láthatók. Sőt, a szószék előtt a „Ki kell végezni a tolvajokat” felirat is kikerült.
A szervezők piros lapokat osztogattak a jelenlévőknek, melyekkel arra figyelmeztettek, hogy Bašternák 2012-ben nyolcmillió eurót csalt ki az államtól fiktív adóbevallásokkal.
A tiltakozás során több ellenzéki képviselő is felszólalt. „Szlovákia történetében először került ránk a soros EU-elnökség. Az országot egy olyan ember fogja vezetni, aki egy olyan lakásban lakik, amire nem is lenne pénze, valamint amit lopott pénzből építettek fel. Ez hatalmas szégyen Szlovákia számára” – szólt a jelenlévőkhöz Richard Sulík.
A beszédek során a jelenlévők is többször elkezdték skandálni az „Elég volt Ficóból” és a „Kaliňák menjen börtönbe” rigmusokat.
A luxuskomplexum előtti tér teljesen megtelt emberekkel, sőt a mellékutcákban is álltak emberek. Martin Poliačik, az SaS képviselője kétezerre becsülte a jelenlévők létszámát, negyed órával később pedig Matovič azt állította, hogy a jelenlévők közt ötezer piros lapot osztottak szét. Egyes szervezők szerint a jelenlévők létszáma elérhette a háromezret is.
A Bonaparte luxuskomplexum előtti tüntetést az Sas és az OĽaNO-NOVA ellenzéki pártok szervezték.
tvnoviny.sk/para