Háromszor annyiba kerül az élet az EU legdrágább országában, mint a legolcsóbban

Nagyon nagy különbségek voltak az áruk és szolgáltatások árszintjében az Európai Unió különböző tagállamaiban tavaly: Dániában volt a legdrágább az élet, Bulgáriában pedig a legolcsóbb - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből. 

Háromszor annyiba kerül az élet az EU legdrágább országában, mint a legolcsóbban
Illusztráció

Az Európai Unió átlagát 100 százaléknak tekintve Dániában az árszínvonal 139 százaléknak felelt meg, Írországban 125, Luxembourgban és Svédországban pedig egyaránt 124 százaléknak. Az árak Bulgáriában voltak a legalacsonyabbak, az uniós átlag 48 százalékát tették ki, majd Románia következik 52 százalékkal, Lengyelország 53 százalékkal, majd Magyarország 60 százalékkal. Szlovákiában ez az érték 68%

Az összehasonlítható élelmiszerek és nem alkoholos italok kosarát tekintve az árszínvonal az uniós átlag 62 százaléka és 148 százaléka között mozgott. A listát ebben a kategóriában is Dánia vezeti 148 százalékkal, majd Svédország (126 százalék), Ausztria (123 százalék), Luxembourg (121 százalék), valamint Írország és Finnország (mindkettő 120 százalék) következik. A legalacsonyabb árakat Romániában és Lengyelországban (mindkettő 62 százalék), Bulgáriában (71 százalék), valamint Magyarországon és Litvániában (egyaránt 80 százalék) mérték. Szlovákiában ez is némileg magasabb, 88%.

Az alkoholos italok és dohánytermékek kategóriájában nagy árkülönbségek vannak, alapvetően az ezen cikkekre nemzeti hatáskörben kivetett adók miatt. A legolcsóbb Bulgária, az uniós átlag 56 százalékával, majd Magyarország jön, 67 százalékkal, Lengyelország 68 százalékkal, Románia 69 százalékkal, Szlovákia és Csehország pedig 71%-kal. Az élcsoportot Írország és Nagy-Britannia vezeti 175, illetve 162 százalékkal, majd messze leszakadva a skandináv országok következnek, Finnország 135 százalékkal, Svédország 128 százalékkal és Dánia 122 százalékkal. 

Az éttermek és hotelek háromszor drágábbak Dániában mint Bulgáriában. Szlovákia az uniós átlag 74, Magyarország a 60 százalékkán áll, ennél csak Bulgáriában (44 százalék), Romániában (53 százalék) és Csehországban (56 százalék) alacsonyabbak az árak. A legdrágább Dánia, 150 százalékkal, Svédországban 144, Finnországban pedig 127 százalékot tesz ki ez az arány.

Az elektronikai cikkek, a személyszállító eszközök és a ruházati cikkek kategóriában nem ilyen kirívóak a különbségek. 

Az elektronikai cikkek kategóriában Lengyelország 86 százalékos és Dánia 115 százalékos árszintje között mozogtak az uniós országok. Magyarországon az árszint az EU-átlaghoz képest 95%-ot, míg Szlovákiában 94%-ot tesz ki.

Bulgáriában a legolcsóbbak a ruházati cikkek, az árszint az uniós átlag 81 százalékát tette ki, majd Magyarország következik 82 százalékkal, illetve Nagy-Britannia 89 százalékkal. Az ellentétes póluson, Svédországban 136 százalékra rúgott ez az arány. Érdekesség, hogy Szlovákiában is drágábbak a ruhák, mint az EU-átlag, az árszint eléri a 104%-ot.

A személyszállító eszközök esetében a Csehországban mért 78 százalék és a Dániában mért 146 százalék között sávban szóródtak az uniós tagállamok. Csehországot egyébként árszintben Szlovákia követi 80%-kal, Magyarország 87 százalékkal az utolsó harmadban szerepel.

Forrás: Eurostat

(MTI)