Helyi cégek építhetik az R7-est Egyházgellétől

A Cintra két képviselője, Roman Brecely (Sieť) közlekedésügyi miniszter, valamint Robert Fico (Smer) miniszterelnök írták alá pénteken délelőtt a Somorja melletti Csölösztőn lévő Kormorán hotelben a koncessziós szerződést a spanyolokkal.

Helyi cégek építhetik az R7-est Egyházgellétől
Fotó: TASR

Az eseményt követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre, miszerint tartani tudják-e a 2020-as határidőt arra vonatkozóan, hogy befejezzék mind a pozsonyi körgyűrűt, mind az R7-es első szakaszát Egyházgellétől Pozsonyig, a Cintra képviselője, Carlos Ugarte Cruz-Coke azt mondta, hogy minden bizonnyal, mivel még soha nem fordult velük elő olyasmi, hogy késtek volna.

A leendő alvállalkozóikkal kapcsolatban elárulta, hogy Szlovákiába ők maguk csak a projekt menedzsmentjét és mérnökeit hozzák, míg az építkezéssel összefüggő és tereprendezési munkákat 90%-ban versenypályázaton kiválasztott helyi cégek végzik majd. 

"Kezeljük ezt a projektet úgy, mint ami létfontosságú Szlovákia számára. Tudatosítsuk, hogy 59 kilométernyi gyorsforgalmi útról, illetve autópályáról van szó" - fogalmazott Robert Fico. Emlékeztetett arra, hogy a projekt része lesz egy új híd is a Dunán.

"Ez egy hatalmas segítség, amely tehermentesíti a fővárosi autópálya-hálózatot. Jelenleg a sztráda hídján naponta 100 ezer jármű halad keresztül, a mostani projekt megvalósításával azonban az új híd napi 30 ezer autót vállalhat át, amivel enyhül a a jelenlegi sűrű forgalom" - tette hozzá.

Fico kihangsúlyozta, kiváló eredménynek tartja annak elérését, hogy évente csak 56-57 millió eurójába kerüljön az államnak ez a sztrádaépítés. A miniszterelnök értékelte azt is, hogy a nyilvánosság az egész elmúlt évben betekinthetett a projekt részleteibe. Elmondása szerint az építkezés első szakaszát 2019-ben, a másodikat 2020-ban be kell fejezni. Köszönetet mondott egyúttal a régióbeli önkormányzatok megjelent képviselőinek is, amiért az egész idő alatt támogatták a projekt megvalósulását.


A kormány először februárban, majd az új kabinet kisebb módosításokkal a választásokat követően is jóváhagyta a koncessziós szerződést. A májusi módosítással annak indoklása szerint azt szeretnék elérni, hogy az összes cég, amely részt vesz majd ebben a projektben, feltérképezhető tulajdonosi körrel rendelkezzen, hogy egyértelműen meghatározhatóak legyenek a haszonélvezői.

A tavalyi tender során a spanyol Cintra nevű vállalat vezette konzorcium nyerte el a megrendelést. Ajánlatuk szerint négy és negyedév alatt felépítik a sztrádát, az államnak pedig ezért 30 éven keresztül évi 56,72 millió eurót kell majd fizetnie. Az inflációt is figyelembe véve összesen 1,9 milliárd eurót tehetnek ki a ráfordítások.

A D4-es körgyűrű Récse és Járfalu közti szakaszához az Európai Beruházási Bank is hozzájárulhat 500 millió euróval. Az építkezési munkálatok már a tavasz során megkezdődhetnek, és várhatóan az R7-essel kezdik Egyházgellétől Pozsony irányában. Az egész projekt az R7-es bevezető szakaszával és a körgyűrűvel együtt csaknem 59 kilométernyi útszakaszt foglal magába, és a tervek szerint 2020-ra fejezhetik be.

(TASR/para)