Hodosban is áll a májusfa

Ápolva a hagyományokat és terjesztve azokat a hodosiak minden évben májusfát állítanak. Teszik ezt a helyi vendéglő előtt, ahol többen segédkeznek a műveletben.

Hodosban is áll a májusfa
A szerző felvételei (A többi képért KATT a fotóra)

Idén sem volt ez másként, ugyanis május elsején a helyi községi hivatal előtt reggel nyolckor már gyülekeztek a helyi szervezetek tagjai és az aktív falusiak, hogy feldíszítsék, majd körbehordozzák a májusfát Hodos utcáin.

Több ház előtt várták a lelkes menetet a lakók, akik színes szalagokat kötöttek a májusfára, hogy az minél nagyobb pompában érkezzen meg a vendéglő elé. Két óra falukerülés után meg is érkezett a menet az Állj meg vándor vendéglő előtti térre, ahol néhány perc alatt fel is állították a májusfát. A műveletben részt vettek a Csemadok hodosi alapszervezetének és a Megmaradásunkért PT-nak a tagjai, a helyi önkéntes tűzoltók és néhány lakos is.

(alsa)