Holnap forradalom, viszket a tenyerem

Azaz, bocsi, csak az évfordulója… A huszonnyolcadik.

Holnap forradalom, viszket a tenyerem
Fotó: archívum

Hát izé… Egyre többen vannak, akik szkeptikusak az eredményeivel szemben. Minél több év telik el, annál inkább. Legalábbis úgy érzem.

Most akkor lehetne ismételgetni, hogy a komcsi rendszerrel való összehasonlításban mi minden sokkal jobb, vagy összehasonlíthatatlan, vagy éppen pont annak az ellenkezője. De ezt minden évben megtesszük, és hiába.

Hiába mondjuk, hogy akkor sem volt mindenkinek munkája. Apámnak például a normalizáció alatt hónapokig azért nem, hogy közveszélyes munkakerülésért be lehessen zárni – amire aztán szerencsére nem került sor. Akkor sem élt mindenki egy jó átlagos színvonalon. Roma osztálytársaim a hetvenes években sok esetben az akkor is létező mélyszegénységből jöttek. Sőt volt olyan nem roma is, aki a nagymamájával élt egy valaha cselédsori, komfort nélküli lakásban (egy helyiség, amely egyben szoba és konyha) a Temető utcában (nem vicc, ennyire szimbolikus volt a jövőkép) egy ablakkal és egy ajtóval, olajos padlóval, egy sparhéttal, víz, gáz, klotyó nélkül, csak áram volt. Két ágy, két szék, asztal, szekrény, táskarádió meg valami se kredenc, se szekrény, jobb híján sifonynak nevezett mellig érő bútordarab a tűzhely mellett. Közös budik a sorház mögött, a fatartók mellett, pumpás kút az örökké sáros udvaron. Csak a nyolcvanas években bontották le… Sorolhatnánk… Vagy idézhetnénk statisztikákat, melyek szerint az ország közművesítése, lásd főleg a vízvezetékeket és a szennyvízcsatornázást ma is a bányászbéka valaga alatt van…

A lényeg, hogy azért összehasonlíthatatlanul szabadabbak vagyunk és a gyerekeink is azok. Már megérte. Aki nem hiszi, ne higgye.

Attól persze még évről évre nő az elégedetlenség. Azért, mert van rá okunk.

De most már lassan eljöhetne az idő, hogy az évforduló környékét kivéve a mindennapokban végre ne a vót szocival hasonlítgassuk össze a „demokrációt”, hanem azokkal a lehetőségekkel, amelyek számunkra feltárultak ugyan, csak nem voltunk képesek élni a szabadságunkkal. Vagy éppenséggel azért, mert ezeket a lehetőségeinket épp a saját (sajátja a fenének…) választott képviselőink zárják el előlünk hibás politikájukkal, korrupcióval, dilettantizmusukkal.

Nem a szocit kell visszasírni 28 év után. Hanem seggbe kell rúgni (ismét) az olyanokat, akik ilyenkor csakis az orosz imperialistákkal (hú, de szép így leírva!, ezt a szókapcsolatot mindig is szerettem volna papírra / képernyőre vetni) képesek elképzelni a világbékét.

Sajnos azonban mi nem billentjük őket hatsón. Hanem pont fordítva. Úgyhogy megint ott tartunk, ahol a hetvenes-nyolcvanas években: a menekülés (csak most nem kell szögesdrótot átvágnunk) szakaszánál. Sokan rászántunk 28 évet erre, adtunk egy esélyt a dolognak. De hogy egyfelől a ’89 után születettek, másfelől a korombeliek is sorra elszöknek, mert nincs már idejük kivárni a normális iskolarendszert, a normális egészségügyi rendszert, a normális szociális rendszert, egyáltalán a normális rendszert, amelyről tudjuk, hogy nem ajándék-állapot, hanem mindennapos folyamat etc., etc., etc., az most már nem csak az innen melegebb tájakra migrálókat minősíti. Nem ők a gyávák, felelőtlenek és árulók, amennyiben nem hajlandók 28 évnél többet rászánni erre az emberkísérletre. Csak egyetlen életük van ugyanis. És szeretnék még kipróbálni, megélni az igazi szabadságot.

A forradalom utáni lehetőségekkel részben éltünk, nagy részben pedig nem. Az ország állapota egyszerűen nem méltó ahhoz a tényhez, hogy már 28 év telt el a Bársonyostól. Van okunk az elégedetlenségre. Mondom én, aki szerint igenis sokkal jobb ez, mint az 1989. november 17. előtti rabság. Pontosabban, mondogatom már én is. Egyre többször, szinte folyamatosan. Mert ahogy öregszik, elfogy az ember türelme nemcsak az élelmiszerbolt kasszájánál, a munkahelyén és a híreket olvasva, hanem elfogy az ember türelme naponta félóránként, és mert ez az állapot egyre inkább állandósul. És ezt nem lehet kibírni.

Holnap forradalom. Ja, mégsem. Csak egy évforduló. Pedig hát… Viszket a tenyerem rendesen!