"Horthy Miklós árvája vagyok" - a lakosok tiltakoztak, Hodos község memorandumot fogadott el

Hétfőn este ült össze Hodos község képviselő-testülete soros ülésére, aminek napirendi pontjai között szerepelt egy memorandum elfogadása a Horthy-szobor felállításával kapcsolatban. Néhány lakos is ellátogatott az ülésre. 

"Horthy Miklós árvája vagyok" - a lakosok tiltakoztak, Hodos község memorandumot fogadott el
Balról Orbán Péter és Bufla Miklós (Fotók: a szerző)

Néhány napja már borzolja a kedélyeket a Nemeshodosi Református Egyház azon törekvése, miszerint Horthy Miklós emlékére 2017. október 29-én szobrot állítanak. Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, számos szervezet, polgári társulás, magánszemély és hitközség is kifejezte nemtetszését és tiltakozását a szoboravatással kapcsolatban.

A népszerű közösségi hálón meghirdetett esemény meghívójában az áll, hogy október 29-én, vasárnap a 11 órás istentisztelet után történik majd az aktus egy ünnepi megemlékezés keretén belül. Horthy halálának 60. évfordulójára emlékeznek, ami egyébiránt február 9-én volt. Balódi László, a község polgármestere korábban elmondta, a község önkormányzata teljes mértékben elhatárolódik a szoborállítástól.

Legutóbb már kifejtette: „Nem kívánom eljátszani a történészt, hogy minősítsem Horthy Miklós személyét, de nem tartom helyénvalónak, hogy Európában, ahol próbálunk közelíteni egymáshoz, éppen ilyen személyiségekre emlékezzünk, akik ellentmondásosak” — szögezte le legutóbb Balódi.


Kapcsolódó cikk:

Horthy nem volt háborús bűnös, de „elkúrta“ Magyarország sorsát! Jelenkori imádói önmagukat minősítik!


Mindezek fényében a képviselő-testület hétfői soros ülésén egy memorandumot fogadtak el. „Nemeshodos község vendégszerető – szívesen látunk minden idelátogatót, örülünk, ha vendégül láthatjuk az irántunk érdeklődőket –, de ezennel teljes mértékben elhatárolódunk minden olyan személytől, akik 2017. október 29-én Horthy Miklós mellszobrának avatására hozzánk látogatnak méltatni ezt a társadalmat megosztó történelmi személyiséget.

Vannak nekünk saját hétköznapi hőseink, akiknek hálával tartozunk, őket kellene helyi szinten kiemelni, nem importálni olyan személyeket, akik megosztják helyi közösségünket és éket vernek a magyarság életébe” — áll az állásfoglalásban.

A talapzat már áll a templomkertben

Leszögezik, hogy a község vezetése minden olyan tevékenységre büszke, mely a falu hírnevét annak határain túl továbbviszi, de nem kívánják, hogy a szoborállítás miatt az egész települést elítéljék. „Ezen nyilatkozatunkkal elhatárolódunk a Nemeshodosi Református Egyházközség szoborállítási szándékától és tiltakozunk ellene! Ellenzünk bármely időben minden olyan tevékenységet, amely a Horthy-korszakot, annak vezetőjét és bármiféle szélsőséges nézeteket éltet!” — hangsúlyozzák.

Az ülésen a lakosok is szót kaptak, akik saját élményeikről számoltak be a Horthy-korszakot illetően. „Úgy érzem, hogy a fasizmus szelleme vissza akar térni, holott a temetőink tele vannak olyan emléktáblákkal, amelyek azok neveit hirdetik, akik a Horthy-korszakban lelték halálukat.

Akkor nagyon sok család lett a rezsim áldozata, csonka családok és árvák emlékeznek erre a mai napig, s ezzel a szoborral őket csúfolnánk ki. El is érzékenyülök, hiszen magam is Horthy Miklós árvája vagyok, ezért is érzem jogosnak az előbb elfogadott memorandumot”

— fogalmazott Bufla Miklós nyugalmazott pedagógus, hodosi lakos.

Orbán Péter, a község egy másik lakosa elmondta, szerinte azért is sértő a szoborállítási szándék, mert

a temetőben lévő második világháborús emlékmű, mely a háborúban elesett 37 hodosi nevét hirdeti, pontosan ennek a korszaknak a hírnöke. A Horthy-szobor felállításával az ő emléküket is megsértik.

„Számos gyermek maradt árva abban a korban, ahogy a feleségem is, aki mindössze fél éves volt, amikor az édesapját elvitték az otthonukból. Így neki apa nélkül kellett felnőnie” — tette hozzá.

Balódi László elmondta, köszönettel tartozik azoknak a szervezeteknek, hitközségeknek és magánszemélyeknek, akik tiltakozásukat fejezték ki a szoborállítási szándék ellen, illetve Fazekas László püspöknek és Fekete Vince főgondnoknak, akik múlt pénteken levélben szólították fel a  Nemeshodosi Gyülekezetet és Presbitériumát arra, „hogy korábbi döntésüket átértékelve Horthy Miklós szobrának felállítását ne valósítsák meg.” A polgármester reméli, talán ez a felszólítás jobb belátásra bírja a helyi presbitériumot és letesznek a szoborállítási szándékukról.

(alsa)