Horthy nem volt háborús bűnös, de „elkúrta“ Magyarország sorsát! Jelenkori imádói önmagukat minősítik!

A címbe foglaltakkal elvileg el is lehetne intézni a hodosi református lelkésznő, Kis-Csáji Julianna hirtelen támadt gerjedelmét vitéz nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága iránt. Márminthogy mellszobrot szervál a templomkertbe a levitézlet kormányzó tiszteletére. Eme „hősi” gesztus ugyanis körülbelül annyit ér manapság, mintha a lelkészasszonyság a hálószobája falára, az ágya fölé rakná ki az imádott politikus képmását. Győzelme jelképként pedig becsempészné Vlagyimir Iljics Lenin fotóját a parókia klozetjébe... Hiszen, amint kijelentette volt, már „nem 1989-et írunk”.

Horthy nem volt háborús bűnös, de „elkúrta“ Magyarország sorsát! Jelenkori imádói önmagukat minősítik!
Fotó: Index

Valóban. Ez az egyetlen dolog, amiben egyet lehet érteni a buzgó Kis-Csájival. Hogy mostan tényleg nem 1989-et, hanem 2017-et írunk. Abban viszont egyáltalán nem lehetünk biztosak, hogy azzal tisztában van, sem 1920, sem pedig 1944 nem aktuális évszám jelenleg. (A gyengébbek kedvéért álljon itt, hogy Horthy 1920. március 1-jétől 1944. október 16-áig volt a Magyar Királyság kormányzója - a szerk. megjegyzése). Ha nem tudja, ott van segítségnek orvosa és gyógyszerésze… Ha viszont tudja, akkor egyházi közszereplőként beállt azon „emlékezetpolitikusok” sorába, akik a buta, fogalmatlan népesség önérdekű idomítására esküsznek. Illetve a hülyéken igyekeznek nyerészkedni. Vagyis úgy árulják kiszemelt kuncsaftjaiknak a tévhiteket meg féligazságokat, mint a homeopata gyógyászok csodatévő piruláikat. Amelyek esetenként, jobb híján akár lószarból is kotyvasztatnak a korántsem jelképes boszorkánykonyhákban.

Szóval, ami itt-ott magyarhonban és Magyarország határain túl emlékezetpolitikai színtéren elő volt, van, meg ami Hodosban elő lesz adva a szerencsétlen, egyszersmind a lelkészasszony által mélységesen lenézett, lesajnált gyülekezetnek, az semmi más, mint kufárkodás és gazemberség. Bár azt az opciót sem kell elvetni, hogy szimpla magamutogatás folyik, infantilizmus, azaz gyermetegség az, ami a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház hodosi sejtjében gerjed.

Mindezt mérlegelni lenne illő a pozsonyi református egyházmegye esperesének, Somogyi Alfrédnak, nem utolsósorban Fazekas László református püspök úrnak is. Somogyi ugyanis meglehetős szemforgatással úgy igyekezett Kis-Csáji bizonyítványát (és persze a sajátját) magyarázni, hogy Hodosban nem egy politikusnak állítanak szobrot, hanem „a 20. század egyik kiemelkedő református emberének”. Mivel úgymond,

Horthy „Reformátusságában és az egyházhoz való viszonyában semmi ellentmondásosság nem volt. Egy református embernek állítanak szobrot, aki a 20. században a református egyháznak egy kiemelkedő világi embere volt”.

Aha, világos, esperes úr. Értjük. De ugye azt tudja, hogy Adolf Hitler is egész életében katolikus volt, soha nem lépett ki az egyház kötelékéből és önmagát kereszténynek nevezte. És mint ilyen a 20. században a katolikus egyháznak egy kiemelkedő világi embere volt. És akkor most már hajrá, föl a templomi freskók mellé a képmásával, meg szobrot neki akár a Vatikánba is?

Szégyellheti magát, esperes úr!

Azt egyelőre nem tudni, minő konklúzióra jut a hodosi affér kapcsán a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház feje, a püspök úr. Mert amint vonatkozó kitérő, (na jó, legyen diplomatikus) válaszában kifejtette, neki „tájékozódnia kell“. Mert sejtelme nem volt a tervezett eseményről. Ezért aztán majd a napokban reagál. Ha „tájékozódott, megismeri annak részleteit, körülményeit“…

Hát igen, van az úgy, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.

Ezen a ponton egyébként le is lehetne zárni a sztorit, mindenki lenyugodhat, hiszen nincs semmi látnivaló. Csakhogy van még két fontos adalék, ami tovább árnyalhatja a vonatkozó vitát.

Az egyik:

Horthy Miklós nem volt háborús bűnös, de nagyon „elkúrta” Magyarország sorsát. Az állítás bizonyítékául álljon itt egy idézet a jelenlegi magyar történésztársadalom legavatottabb Horthy-szakértőjétől, Romsics Ignáctól, aki a Magyar Nemzetben többek között a következőket rótta föl a bizonyos magyar körökben fétisként imádott kormányzónak:

...„Nem kellett volna sietni a Szovjetunió elleni hadba lépéssel, nem lett volna szabad a 2. magyar hadsereget feláldozni, nem kellett volna a németeket 1944 márciusában „vendégként” fogadni, és Romániához hasonlóan ki kellett volna ugorni a háborúból. Ezek a lépések természetesen áldozatokkal jártak volna, ám azokat így sem tudtuk megspórolni. Az egyetlenek voltunk, akik 1946-ban úgy ültünk le a párizsi békekonferencia asztalához, hogy lényegében semmit sem tudtunk felhozni a mentségünkre”…

És akkor még szó sem esett a hírhedt numerus clasusról és arról a számos kirekesztő zsidótörvényről, amelyek tagadhatatlanul a Horthy-éra antiszemita termékei...

Itt meg azt kell leszögezni, azok az olvasók, akik mindezen tények tudatában sem hajlandóak, avagy képtelenek elgondolkodni azon, hogy mi a gond a hodosi Horthy-szoborral, azok nem vitaképesek!

Íme a másik adalék:

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ez év júniusában azt mondta egy kastélyavatón, hogy a 20. század második és a harmadik évtizede a magyarság történetének súlyos próbaköve. Aztán kijelentette:

„néhány kivételes államférfiúnak, Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek, és Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett minket maga alá a történelem”.

Csodálkozik-e valaki ezután, hogy bizony akad a magyar népességben, így a Csallóközben is számos olyan eleve tudatlan, tekintélyelvű alattvaló, avagy, ami nagyságrenddel rosszabb, karrierért, előmenetelért könyöklő ember, aki történelmi tények ide vagy oda, rögvest fölkérődzi magából mindazt a zöldséget, amit belé olt egy általa két lábon járó atyaúristennek tartott politikus???

El lehet dönteni, kicsodák a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház elöljárói.