Ifjú Szivek Táncszínház: Dél-szlovákiai turnén a Bartók 135

Bartók Béla születésének kerek évfordulója alkalmából az Ifjú Szivek Táncszínház még márciusban bemutatta pozsonyi színpadán a zeneszerző életművére épülő előadását. Az ősz folyamán a hat itthoni turnéhelyszínen kívül a Szlovák Nemzeti Színház és a budapesti Művészetek Palotája színpadán is bemutatja a darabot.

Ifjú Szivek Táncszínház: Dél-szlovákiai turnén a Bartók 135

Bartók Béla zenéje és szellemisége nagyban meghatározza az Ifjú Szivek Táncszínház munkáját, az elmúlt évek során számos Bartók ihletésű koreográfiát láthattunk a társulat előadásában. A Bartók 135 című összeállítás a tánc segítségével mutatja be a zeneszerzőt, a zenekutatót, a népzenegyűjtőt és a magánember Bartókot. Az előadás során Hégli Dusantól tudhatunk meg érdekes és fontos részleteket Bartók Béla életéről és munkásságáról.

“Királyhelmecen és a kassai Thália Színházban múlt héten játszottuk a Bartók 135-öt. Mindkét helyszínen teltház fogadta a társulatot, a darab végén hosszú percekig tapsolt állva a közönség” - mondta el Varsányi László, igazgató. A koreográfia októberben további négy helyszínen, Dunaszerdahelyen, Pozsonyeperjesen, Ipolyságon és Kéménden tekinthető meg. A dél-szlovákiai turnéhelyszíneken kívül a Budapest Ritmo Fesztivál keretében a Művészetek Palotájában és a Duna Régió Stratégia ünnepi estjén a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban is láthatók majd részletek az előadásból.

A társulat őszi repertoárján a Kakukkojás című előadás is szerepel, az interaktív, oktató jellegű előadást nyolc alkalommal mutatják be országszerte. A Hégli Dusan Társulattal koprodukcióban készült és az idei Festival Off d'Avignon bemutatott Finetuning című darabot novemberben, a budapesti Várkert Bazárban láthatja a közönség, két alkalommal. Mindenkit szeretettel várnak!

Műsornaptár:

2016. október 11., 11.00, Dunaszerdahely - Kakukktojás

2016. október 11., 19.00, Dunaszerdahely - Bartók 135

2016. október 12., 10.30, Pozsonyeperjes - Kakukktojás

2016. október 12., 18.00, Pozsonyeperjes - Bartók 135

2016. október 13., 20.00, Budapest, MÜPA, Budapest Ritmo Fesztivál - Bartók-források est

2016. október 14., 10.30, Ipolyság - Kakukktojás

2016. október 14., 18.00, Ipolyság - Bartók 135

2016. október 18., 9.30, Párkány - Kakukktojás

2016. október 18., 11.00, Párkány - Kakukktojás

2016. október 18., 19.00 Kéménd - Bartók 135

 

2016. november 3., 20.00, Pozsony, Szlovák Nemzeti Színház - Dunai Régió Stratégia, ünnepi est

2016. november 8., 19.00, Budapest, Várkert Bazár - Finetuning

2016. november 9., 19.00, Budapest, Várkert Bazár - Finetuning

(Forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)