Így lapátolják vissza a szart a lóba…!

Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke bemutatta négy alelnökét, egyikük Berényi József lett.

Így lapátolják vissza a szart a lóba…!
Fotó: TASR

Az a Berényi József, aki a Magyar Közösség Pártja megyeelnök-jelöltjeként egyik ellenfele volt a megyei választásokon. A Viskupič által megvert Tibor Mikušsal együtt, akinél Berényi ugyancsak alelnökként rágta a gittet. Illetve vágta különféle avatóünnepségeken a szalagokat a Dunaszerdahelyi és Galántai járásban. Meg persze koszorúzott, ahol, amit csak ért, a megye köztereitől kezdve a temetőkertekig bezárólag.

Vagyis politizált, ahogy errefelé szokás. Hiszen politikus ő. Illetve a politikából él, amióta az eszét tudja. Még pontosabban, az 1989-es bársonyos forradalom óta. Épp akkor szerzett pedagógusi diplomát ugyanis. Csakhogy a publikus információk szerint eddigi életében soha nem állt még a katedrán tanult hivatásából kifolyólag. Lehet találgatni, jól tette-e, avagy sem...

A lényeg azonban az, hogy valamit mégis tudhat a fószer. Ellenkező esetben, hogyan lett volna képes több mint két évtizeden át ellavírozgatni a közép-európai közélet háborgó tengerén pocsolyájában.

Amely projekt egyébként felvidéki szlovákiai magyar hívei nélkül aligha jöhetett volna létre. Ez a tény persze sokkal inkább Berényi szerencséjét demonstrálja, mintsem a hívekét. De hát, mivel a híveket a választókat nem lehet leváltani, a közhely az általuk választottakra is áll!

Ugyanez viszont egyáltalán nem kellett volna, hogy vonatkozzék Jozef Viskupičra. Akinek sikerült elküldenie a simlis Tibor Mikušt nyugdíjba, illetve a politikai süllyesztőbe. Épp ezért tűnhet érthetetlennek a felüleletes szemlélő számára, hogy

mit eszik Viskupič azon a Berényin, aki Mikuš cinkosaként regnált a megye élén?

Vagyis, ha Mikuš gátlástalan, korrupciógyanús kiskirályként pöffeszkedett Nagyszombat megye élén, akkor Berényi csak abban az esetben lehet ártatlan, ha egy fogalmatlan lúzer ő. Márpedig, amint azt a fenti ábra mutatja, mármint hogy, amióta az eszét tudja, a politikából, az adófizetők eltartottjaként él, akkor már hogyan lehetne fogalmatlan meg lúzer?

Maradjunk annyiban, hogy Berényi Józsefnek megvolt és megvan a magához való esze, következésképpen a haszna is megvolt mindabból, amiben, ahogy Tibor Mikuš klientúrája részesült.

A megyei választások kampányában a Mikuš-Berényi kettős minden zavaros ügye prezentálva volt, kár tehát most már újraragozni őket. Egyértelmű, hogy a zavarosban halásztak, hiszen az általuk kormányzott megyében zajlottak a hivatalos ügyek a legkevésbé áltlátható módon. Nem beszélve arról az egyértelműen bűncselekménygyanús ügyről, amelynek lényege, hogy egy dunaszerdahelyi cégnek játszották le az egész megyei költségvetés 10 százalékát, ami testvérek között is több mint 10 millió eurót tesz ki. A vonatkozó jogszabályokat többszörösen is megsértve!

Mindez pedig vélhetően csak a jéghegy csúcsa.

Ami viszont csak abban az esetben igazolódhatott volna be, ha az új megyelenök, Viskupič nem köpi szembe önmagát és választóit azzal, hogy a tettesek egyikét a kebelére öleli.

Merthogy Berényi kinevezése alelnökké azt jelenti, hogy annak rendje-módja szerint vissza lesz lapátolva a szar a lóba.

Ennek a gusztustalan cselekménynek pedig semmi más oka nincs, mint az, hogy Viskupič főnökének, a szlovák politikai osztály egyik legnagyobb bohócának, a színre lépése óta elszabadult hajóágyújaként viselkedő Igor Matovičnak „kormánybuktató“ tervei vannak a Magyar Közösség Pártjával. Egészen addig, amíg szüksége van erre a mutatványra, és kellékként az MKP-ra, hogy aztán úgy elhajítsa, mint egy taknyos zsebkendőt.

Addig persze eljegyzés van/lesz az MKP-ban. Lehet csujjogatni, fekve hányni a Hídra ezerrel, mert kérőként nyomul a Matovič!

Berényi meg somolyog a bajsza alatt, hogy nem kell tanári állásajánlatokat böngésznie a hirdetési rovatokban...