Jumanji: A következő szint – Küldetés teljesítve!

Az 1995-ös Robin Williams-féle Jumanji minden bizonnyal sokak szívébe belopta magát, hiszen olyan élményt nyújtott annó, amire még így, 24 évvel később is kellemes érzés visszagondolni. Manapság a filmes világban előszeretettel rebootolják a régi klasszikusokat, ez a trend pedig 2017-ben a Jumanjit is elérte. Tapasztalatból tudhatjuk, hogy ezek a próbálkozások nem mindig sülnek el jól, ehhez képest viszont a Jumanji: Vár a dzsungel pozitív meglepetést okozott, ezzel együtt így az elmúlt évek egyik legjobb kalandvígjátékává vált. Két évvel később pedig megérkezett a folytatás is…

A készítők nem bonyolították túl az egészet: visszatért az első részben megismert fiatal csapat, az alapsztorit pedig az adta, hogy Spencer, aki életének éppen egyik legpocsékabb szakaszában van, összerakja az első részben széttört játékot és a virtuális világba menekül. Miután barátai erről tudomást szereznek, azonnal utánaerednek, azzal azonban nem számolnak, hogy a játék indításakor véletlenül két öregúr is közéjük keveredik.

A Vár a dzsungel akkoriban lehengerlő ötletességével, a videojátékok legtipikusabb jegyeinek felvonultatásával és humorával (íme, a remek példa, hogy káromkodás és alpári humor nélkül is lehet kitűnő vígjátékot készíteni) nyerte el sokak tetszését. A Következő szintben ezen szinte semmit sem változtattak, a készítők ugyanazt a jól bevált receptet alkalmazták, mint az elődben. S hogy akkor a második rész mégis miben más az elsőhöz képest? A karakterek kémiájában. A fent említett két öregúr bevonásával teljesen megváltozott a helyzet. Míg az első részben az avatárokat fiatalok irányították, akiknek azért van fogalmuk a mai technikáról és a játékokról, addig A következő szintben két nyugdíjas kezébe került az irányítás, akik alapjáraton semmit sem konyítanak a mai technológiához. Ez a helyzet szolgáltatta a film fő humorfaktorát, az egyes jelenetek láttán pedig akaratlanul is felsejlenek bennünk azok az emlékek, amikor szüleinket, nagyszüleinket tanítottuk a telefon- vagy számítógép-használatra.

A film motorját egyértelműen a két generáció szembeállítása adja, ami orrba-szájba adagolja a komikusabbnál komikusabb szituációkat. Egy-egy ilyen poén többszöri bevetése egy idő után már fárasztónak tűnhet, mégsem tudunk rá haragudni. A humor mellett a film egy bizonyos mértékű tanulsággal és drámával is szuperál, amit bár hatásosan adtak elő, végére azonban már eléggé csöpögősbe ment át.

Ahogy azt az alcím is sugallja, hőseinknek ezúttal teljesen más pályán kellett megküzdeniük a győzelemért, ami egyben szabadulásukat is jelentette, emellett új küldetésekkel, karakterekkel és képességekkel színesítették az összképet. A látványelemek, akárcsak az első részben, ezúttal is remekül működtek, a videojáték-faktort pedig szinte maradéktalanul sikerült kimaxolni.

A négy főszereplő, Dwayne Johnson, Kevin Hart, Karen Gillan és Jack Black profin hozta az elvárt szintet, mindegyikőjüknek megvolt a maga jelenete, amikor is megcsillogtathatták tudását. Viszont négyük közül Jonhson és Hart egyértelműen kiemelkedett, öröm volt nézni, ahogy megformálták a nehéz felfogású apókat.

Jó volt újra látni a filmvásznon Danny DeVitót és Danny Glovert is, még ha a két veterán csak leheletnyi szerephez is jutott.

A Jumanji: A második szint minden kétséget kizáróan a jelenkor egyik legjobb kalandvígjátéka, kicsik és nagyok egyaránt megtalálják benne örömüket. Az első részhez képest A második szint is már most hatalmas népszerűségnek örvend, ezt az is bizonyítja, hogy bemutatása első hétvégéjén 60,1 millió dolláros bevételt generált az észak-amerikai mozikban.

(tt)