1
milla_jovovich_resident_evil_final_chapter_4k-2400x1350
Megosztás
Tizenöt évvel ezelőtt pusztító vírusként szabadult el a Kaptár első része, ami azóta sok rajongót, de ugyanúgy sok ellenséget is szerzett magának. A zombis, mutánsos, vértocsogós franchise-t egészen a hatodik részig sikerült nyújtani, hogy aztán végleg pontot tehessenek a kicsit sem szívmelengető történtet végére. Megnéztük a Kaptár - Az utolsó fejezet című filmet!
Fotó: millaj.com
Ahogy oly sok többrészes filmről, a Kaptárról is elmondható, hogy az első fejezet volt az, ami igazán nagy hatással volt a nézőkre, ezzel maga mellé állítva a zombiimádók seregét. A további részekkel azonban már korántsem sikerült megütni az elvárt szintet, sőt az ötödik darab teljességével hanyagolható lehetett volna, szinte semmit sem tett hozzá a történet előrehaladásához. A hatodik, s egyben utolsó fejezetnek azonban valamelyest sikerült feledtetni az előző kudarcokat. Figyelem, spoilerveszély!
A történetben ott tartunk, hogy Alice a porrá zúzott Washingtonban megtudja a Vörös Királynőtől (a Kaptárt irányító mesterséges intelligenciától), hogy 48 órán belül elpusztul az egész emberiség, ha csak nem megy el Racoon Citybe, győzi le a gonoszt és juttatja a levegőbe a T-vírus ellenszerét.
Meg kell hagyni, a sztorinak igazán jót tett, hogy ott fejezték be, ahol az egész elkezdődött. Emellett sok mindenre választ is kaphattunk: megtudtuk, az Umbrella társaságnak valójában mi is volt a célja a T-vírussal, valamint megismerhettük Alice igazi múltját. Utóbbit kifejezetten nem várt fordulatként élhette meg a néző.
Szintén jópont a rendezők számára, hogy az előző részekhez képest már jóval kevesebb volt a túlkapás, azok a látványra hajazó jelenetek, amelyek teljes mértékben ellentmondtak a földhözragadtságnak. Persze az utolsó részben is előfordultak olyan jelenetek, melyek során a főhős megszegte a gravitáció szabályait, de ezt már nem olyan mértékben és nem olyan idétlen stílusban tálalták elénk, mint például a negyedik rész elején, mikor Alice a tucatnyi katona felett hármat pördülve a levegőben lepuffantja az ellenség felét.
Az utolsó fejezetnek végre sikerült valamelyest visszaadnia a nézőnek azt a benyomást, amit az első rész után érzett: a megdöbbenés, a borzongás a filmben egész végéig elkísért. Brutalitásban ezúttal sem volt hiány, nem egyszer megfordult a fejünkben, hogy bizony a világ mindenségéért sem cserélnénk a film egyes szereplőivel (nem lehet túl kellemes érzés egy kiéhezett zombisereg előtt rohanni, vagy bedarálódni egy hatalmas turbinába).
A látványvilág, illetve a számítógépes megoldások ezúttal fenomenálisra sikeredtek: a tankok mögött rohanó zombisereg, illetve a felhőkarcoló tetejéről lezúduló égő benzin, amiben aztán megpörkölődtek az élőholtak, igazi katartikus látványt nyújtott. Persze voltak visszaköszönő elemek is: nem maradhattak el a már klasszikusnak mondható zombikutyák, illetve az üvegfolyosó mindent keresztülvágó lézere sem (itt egyébként egy az egyben koppintottak egy darabot az első részből).
A Kaptár – Az utolsó fejezet tehát az elvárásokhoz képest egész élvezhető filmmé cseperedett, azt azonban nem mondanánk, hogy hibátlanra sikeredett. Az első kifogásolnivaló a feszültségkeltés adagolásában keresendő. Ez ugyan nézőfüggő, mivel vannak olyanok, akik imádják, ha a film elejétől a végéig beszippantja őket. Ezzel azonban a néző teljesen lefárad, a film végére úgy érzi magát, mintha teljesen kiszívták volna az erejét. Ellenben vannak olyanok, akik szeretnek a film közben megpihenni egy kicsit. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a film egy-egy „kimerítőbb“ jelenete után nyugisabb rész következik, mikor a néző megpihenhet, feldolgozhatja az információt, majd újult erővel várhatja a következő bummot. A Kaptárban nincs megállás: már az első percektől folyamatos sokkhatásnak volt kitéve a néző: szinte minden egyes percre jutott egy rémisztő sikoly, zombicsámcsogás, illetve fegyverdörrenés. Az ijesztgetős jelenetekről már nem is beszélve: a síri csendet megtörő bődületes zombi- vagy mutánsüvöltés az elején még belénk fagyasztotta a vért, a későbbiekben azonban már kiszámítható volt.
Másik negatív tényezőként a helyenkénti vágást lehetne említeni. Különböző esetben kifejezetten zavaró volt, ahogy egyes jeleneteket (általában akciójelenetet) néhány századmásodperc alatt több vágásból is megmutattak.
A szereplőgárdából jószerével csak az Alice-t megformáló Milla Jovovichot lehetne kiemelni, a többiek könnyűszerrel csak azért kaptak szerepet a filmben, hogy legyen kit feláldozni a zombik elleni harcban (kivéve Ali Lartert, akinek azért sikerült néhány részt túlélnie). Jovovich szinte a kisujjából rázta ki a kíméletlen dögös zombigyilkost, akit már az első rész óta megformál.
A Kaptár – Az utolsó fejezet tehát egy élvezhető, rendkívül szórakoztató film, ami méltó lezárásaként tekinthető a nem túl dicső szériának. A franchise és a zombik imádói számára kihagyhatatlan darab, garantált a vérfröcsögés és a brutalitás, de akár azok is jól szórakozhatnak, akiknek csak egy kicsit borzongani támad kedvük.
tt/para