Katonai bázisra támadtak fegyveresek Afganisztánban, több halálos áldozat

Legalább 21 katona életét vesztette, és több mint 30 megsebesült, miután az észak-afganisztáni Balkh tartományban pénteken katonai egyenruhát viselő fegyveresek megrohamoztak egy katonai bázist - közölte egy afgán tisztségviselő.

A fegyveresek katonai járművön utazva jutottak be egy hadtest bázisra, ahol lövöldözni kezdtek az éppen egy mecsetben imádkozó katonákra - közölte Davlat Vaziri, az afgán védelmi minisztérium szóvivője. Egy robbanóanyaggal megpakolt mellényt viselő támadót még azelőtt lelőttek, hogy működésbe hozhatta volna szerkezetét - tette hozzá. Vetnaám Sinvari, a katonai hadtestparancsnok titkára elmondta, hogy a terület ismét az afgán biztonsági erők ellenőrzése alatt áll.

A tálibok közleményükben vállalták magukra a felelősséget a támadásért. Zabiullah Mudzsahid, a tálib mozgalom szóvivőjének kijelentése szerint a támadásban több mint száz katonát öltek meg.

Balkh viszonylag biztonságos tartománynak számít, az itteni hadtestek az észak-afganisztáni parancsnoki központ szerepét töltik be.

A katonák és - egyebek között - rendőrök ellen is rendszeresen támadást intéző tálibok azt követően erősödtek meg Afganisztán több részén, hogy a NATO 2014 végén befejezte harci misszióját az országban, és a külföldi katonák túlnyomó többsége távozott Afganisztánból.

MTI/para