Kerékpárutak építését támogatja a megye a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban is

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat (TTSK) térítené a több mint 200 kilométer hosszú Vág menti kerékpárútvonal építési költségeinek egy részét.

Kerékpárutak építését támogatja a megye a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban is
Illusztráció

A megye a közeljövőben írja alá a szerződést azzal a céggel, amely a Felsőcsöpöny (Horný Čepeň) – Beregszeg (Šulekovo) közötti, 15 km hosszú szakasz projektdokumentációját készíti elő. Az építést az Integrált Regionális Operatív Program (IROP) pénzügyi forrásainak felhasználásával finanszíroznák. A költségeket előzetesen 1,8 millió euróra becsülik.

A TTSK a projekt teljes költségének öt százalékát téríti, amennyiben az IROP-tól megkapják a vissza nem térítendő támogatást. Az építkezést jövőre kezdhetnék meg, a kerékpárutat pedig legkésőbb 2020-ban adnák át. „A nemzeti kerékpárútvonal Komáromból vezetne Sztrecsényig (Strečno), és négy megyét kötne össze. Szorosabb együttműködést tervezünk Nyitra, Zsolna és Trencsén megyével (Nitriansky, Žilinský, Trenčiansky kraj), hogy mielőbb sor kerülhessen a megvalósításra” – mondta el Miroslav Knap, a projektekkel foglalkozó megyei osztály igazgatója. Hozzátette: a kerékpárút vonzóbbá tenné a kerékpározást a munkahelyekre, ezen kívül jó hatással lenne az idegenforgalomra is, továbbá tehermentesítené a közutakat. Már a közeljövőben előkészíthetik a következő Nagyszombat megyei szakasz, a Beregszeg - Pöstyén (Piešťany) kerékpárút építését is.

A TTSK emellett a városi és községi kerékpárutak építését is támogatja. A Dunaszerdahelyi és a Galántai járás kilenc községét a terv szerint több mint 40 kilométernyi kerékpárút kötné össze. A következő községekről van szó: Felsőszeli, Alsószeli, Pozsonyeperjes, Királyrév, Taksony, Hidaskürt, Tallós, Nádszeg és Pozsonyvezekény. A projektdokumentáció elkészítéséhez a megye 22 ezer euróval járulna hozzá.

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat összesen 218 958 euróval támogatja a kerékpárutak projektdokumentációjának elkészítését, amelynek köszönhetően több mint 80 kilométer hosszú kerékpárút épülhet a megye területén.

(MTI)