Kerületi focikalauz: Vasárnap bajnokavató Komáromban, ingyensörrel, élőzenével

A nyugat-szlovákiai Tipos III. ligában bajnokavató zajlik Komáromban ahol a kerületi szövetség tisztségviselői a nagysurányiak elleni vasárnap 17.00 órától zajló összecsapás kezdete előtt adják át a hazaiaknak a bajnoknak járó trófeát és az érmeket. 

A KFC nyártól negyven évnyi szünet után szerepel újra a II. ligában.

A szervezők azt szeretnék, hogy a komáromi és környékbeli focikedvelők minél nagyobb létszámban jöjjenek el buzdítani a mezőny legjobbját, ünnepelni a feljutást. Ami pedig bajnokavató körítését illeti, a szurkolókat a jó foci mellett ingyensörrel és kofolával, valamint élőzenével várják. Ezen kívül további meglepetéssel is szolgálnak.

A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában a jobb gólkülönbséggel éllovas FC Nitra B csapatának a gyengécske Léva elleni idegenbeli összecsapáson egy pont is elég lesz ahhoz, hogy elhódítsa a bajnoki címet. A presztízscsaták kategóriájába soroljuk az Ímely–Szentpéter járási rangadót.

A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában ezúttal négy csallóközi régióderbi, nevezetesen a Nagyabony–Egyházkarcsa, a Nyárasd–Lég, a Jányok–Illésháza és a Hodos–Csallóközcsütörtök párharc szerepel a kínálatban. Ezek közül a legérdekesebbnek a felső-csallóköziek Jányokon zajló presztízscsatája ígérkezik.

Kíváncsian várjuk, maradt-e még puskaporuk a bajnok illésházaiknak, és mesterlövészüknek, Barčáknak. Mint az köztudott az illésházaiak legutóbb 12:0-ra verték a nagymagyariakat, s ezen a bajnokin Barčák hétszer rezdítette meg az ellenfél hálóját.

A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában a Komáromi járást képviselő együttesek párharca (Ekel–Naszvad) került a szurkolók figyelmének a fókuszába.

Alábbi összeállításunkban a szombaton és vasárnap lebonyolításra kerülő párharcok kezdési időpontját és a találkozókat irányító játékvezetők nevét közöljük.

 

NYUGAT-SZLOVÁKIA, TIPOS III. LIGA, 34. forduló – szombat, 17.00: Nagyölved–Érsekújvár (Šima), Lednické Rovne–Nemšová (Valent), Beluša–Galánta (Bezák), Topoľčany–Nagymegyer (Gašparovič). Vasárnap, 17.00: Púchov–Horná Nitra (Fehér), Negyed–Horses (Patrovič), DAC B–ViOn Zl. Moravce–Vráble B (Španka), KFC Komárom–Šurany (Drobec).

Korábban játszották: DAC B–ViOn Zl. Moravce–Vráble B 3:0, Bős–Dubnica 2:1.

Szabadnapos: Vágsellye.

 

NYUGAT-SZLOVÁKIA, IV. LIGA, DÉLKELETI CSOPORT, 30 forduló szombat, 17.00: Garamkálna–Čeladice (Laco), Léva–FC Nitra B (Šlosár), Hrušovany–Tardoskedd (Maráz). Vasárnap, 17.00: Horné Obdokovce–ČFK Nitra (Maráz), Udvard–Gúta (Božik), Alsószeli–Újlót (Pavlovič), Ímely–Szentpéter (Volf).

Szabadnapos: Párkány.

 

NYUGAT-SZLOVÁKIA, V. LIGA, DÉLI CSOPORT, 30. forduló – vasárnap, 17.00: Nagyabony–Egyházkarcsa (Bulko), Jóka–Felsőszeli (Gál), Šoporňa–Vága (I. Mokrý), Nyárasd–Lég (Pavol Šamko), Nagymagyar–Nádszeg (Patka), Hodos–Csallóközcsütörtök (Mészáros), Jányok–Illésháza (Kiš).

Szabadnapos: Vágpatta.

 

NYUGAT-SZLOVÁKIA, V. LIGA, KELETI CSOPORT, 30. forduló szombat, 17.00: Ógyalla–Szalka (Sklenár). Vasárnap, 17.00: Nagysalló–Zsitvabesenyő (Blažek), Kmeťovo–Hetény (Baláž), Ekel–Naszvad (Provodovský), Komjatice–Zselíz (Bazsó), Hontfüzesgyarmat–Kozárovce (Matuška).

A Marcelháza–Veľký Ďur mérkőzést elhalasztották.

Szabadnapos: Óbars.

ái