Ki lesz a kisebbségi alap főnöke?

Vladimír Marušin, Molnár Norbert vagy Marta Richterová lesz a Kisebbségi Kulturális Alap igazgatója, ők hárman jelentek meg kedden délelőtt a kulturális minisztérium héttagú bizottsága nyilvános meghallgatásán.

Ki lesz a kisebbségi alap főnöke?
Fotó: TASR

Molnár Norbert, - aki korábban az Új Szó napilap főszerkesztőjeként tevékenykedett, és jelenleg a lap online kiadásáért felelős főszerkesztő-helyettesként dolgozik - portálunknak elmondta, mindhárom jelölt egy órán keresztül bizonyíthatta rátermettségét az új pozícióra. Mindegyikük 20 percben ismertethette elképzeléseit, majd ezt követően háromnegyen órán keresztül állták a bizottság tagjai által feltett kérdéseket.

Molnár, bemutatva az alap igazgatására vonatkozó projektjét, olyan pillérekre helyezte a hangsúlyt, mint a függetlenség és az átlátható működés. A transzparencia annyiban lenne tetten érhető, hogy az összes döntés nyilvános lenne, minden tagnak indokolnia kellene a szavazását az egyes projektnél. Mint ismeretes, öttagú szakmai bizottság dönt majd a kisebbségi kultúrával kapcsolatos szakpolitikákról, ebből három tagot az adott közösség saját soraiból választja majd. Molnár azt szeretné, ha a maradék kettőt az intézmény vezetője szigorúan szakmai alapon nevezné ki. Ez garantálhatná az alap függetlenségét.

Molnár Norberten kívül az Eperjesen tevékenykedő Vladimír Marušin, a ruszin PUĽS népművészeti együttes korábbi vezetője, illetve Marta Richterová vállalkozó adta be pályázatát.

A bizottság titkos szavazással dönt a legalkalmasabb jelölt személyéről. Marek Maďarič (Smer) kulturális miniszternek a hónap végéig ki kell neveznie az alap igazgatóját.

(sárp)