Megosztás
Mi, nézők tisztában vagyunk vele, hogy sikeres és egyben szórakoztató filmet készíteni nem gyerekjáték, azonban egy ilyen produkció második részét megalkotni még nehezebb feladat. Egyes esetekben sikerül valamilyen újdonsággal meglepni a nézőt, viszont gyakran képtelenek űberelni az első részben látottakat. Sajnos ez utóbbi kategóriába tartozik az év legjobban várt kémfilmje. Megnéztük a Kingsman: Az aranykör című filmet!
Emlékszünk még a 2015-ben megjelent Kingsman: A titkos szolgálat című filmre? Matthew Vaughn remekműve akkor sokak tetszését elnyerte: a látványos akciójelenetekkel, könnyfakasztó humorral, zseniális és látványos megoldásokkal bizony magasra tette azt a bizonyos lécet. Kár, hogy a második résszel ezt már nem sikerült megugrani. Figyelem, spoilerveszély!
Történetben ott tartunk, hogy Töki immár teljes értékű kémként éli mindennapjait a bájos Tilde hercegnővel. Azonban új ellenség bukkan fel, aki (mily meglepő!) világuralomra tör, ezért első lépésként végez a Kingsman összes tagjával – kivéve Tökit és Merlint. A két túlélő ezért az amerikai kollégákkal karöltve a főgonosz nyomába ered.
Az elképzelés nem lett volna rossz, ha a rendező nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy szinte leutánozza az első részekben remekül működő elemeket. Kis híján úgy is fogalmazhatnánk, hogy az első rész jellemző vonásait egyszerűen ráhúzták a másodikra. Lehet, hogy ami egyszer vicces, érdekes, az másodjára már annyira nem az.
Persze, az is elfogadható érvként, hogy aki beleszeretett az első részbe, az a következőben is hasonlót akar látni. A folytatásos filmeknél azonban íratlan szabály, hogy az első részhez képest valami újat, valami meghökkentőt kell adni a nézőnek. Persze, láthattunk remekül koreografált, látványos akciójeleneteket, sőt, néha már túlzásokba is estek – Az aranykör mégsem volt képes túlszárnyalni az első részt. Színvonalban ugyan behozta elődjét, az a bizonyos plusz hiánya miatt azonban a nézők egy kissé csalódottan távozhattak a moziból.
A túlzásokba vitt akciójelenetekhez visszatérve: alig telt el pár perc a film elejéből, máris egy autós üldözés közepén találtuk magunkat, amint a főhős ádáz harcot vív ellenségével egy taxi hátsó ülésén. Ez a néhány perc aztán el is árulta a nézőnek, hogy mit várjon a filmtől. Úgy tűnt, mintha a lehető legtöbb, agyament (ám mégis látványos) elemet megpróbálták volna besűríteni a filmbe. A kevesebb néha több…
Pozitívumként említendő az amerikai kémügynökség, a Statesman bevonása, valamint a főgonosz, Poppy Adams lénye – annak ellenére is, hogy akárcsak Richmond Valentine (Samuel L. Jackson), ő is csak egy volt az „átlagos“ aktuális rosszfiúk (ez esetben rosszlányok) közül. Se több, se kevesebb. Poppy robotkutyái azonban már egy kicsit túllőttek a célon – a főgonosz robotkezű csatlósa viszont remekül illeszkedett a képbe.
Taron Egerton ezúttal is kitűnően alakította Tökit, aki az első részben hozott siheder suhanc után most igazi úriember volt, többé-kevésbé.
Galahad (Colin Firth) halálból való visszatérése azonban hagy némi kívánni valót maga után. Az első részben sokan megszerették a gyilkolás közben is úriemberként viselkedő kémet – éppen az ő halála okozta a film drámaiságát. A rendezők azonban úgy gondolták, nincs Kingsman Colin Firth nélkül, ezért valamilyen úton-módon, de elintézték, hogy a következő részben is szerepelhessen. Az már mellékes, hogy jelenlétével mégsem tett hozzá sokkal többet a film történetének alakulásához.
Ha már Galahadet visszahozták a halálból, valakinek mégiscsak szolgáltatnia kellett a dráma-faktort: így esett a rendezők választása szegény Merlinre (Mark Strong), aki nem élvezhette túl sokáig a kémek életét.
Julianne Moore remek volt főgonoszként. Valósággal látni lehetett, hogy élvezi a szerepét – különösen, mikor bájos mosollyal megkérte egy emberét, hogy dobja be a társát a húsdarálóba. A jelenet után kétszer is meggondoljuk, hogy hol vásároljunk hamburgert.
A Statesman emberei ellen elkövetett hadjáratot azonban képtelenek vagyunk megbocsátani. A lasszós Pedro Pascalnak ugyan jutottak lélegzetelállító jelenetek, és Halle Berry is még úgy ahogy meg tudta magát villogtatni (bár jellemét jobban is kifejthették volna), de azt már nem tudjuk megemészteni, hogy olyan két nagyágyú, mint Jeff Bridges és Channing Tatum csupán perceket kapott. Különösen utóbbi mellőzését fájlaljuk nagyon, mivel a film premiere előtt megjelenő előzetesekben rendre ő került a középpontba. Ez a húzás azt az érzést kelti, mintha csak csalogatóként vetették volna be a színészt. Kétségkívül jobban is ki lehetett volna használni a Statesman karaktereit.
Végezetül pedig ne feledkezzünk meg a „mocskosszájú”, de nagyszerű Elton Johnról, valamint Poppy Delevingne-ről sem, akinek teljes széles vásznon nyerhettünk betekintést a bugyijába, sőt, még annál is tovább.
A Kingsman: Az aranykör egy szórakoztató, látványos film, a maga hibáival együtt. Az első rész árnyékából képtelen volt kitörni, éppen ezért kíváncsian várjuk, mit hoz a rebesgetett folytatás.
tt/para