Kiska hallgat a jövőbeli pártjáról, és a hatalmat átvenné

A Pohoda fesztiválra látogató Andrej Kiska egy pódiumbeszélgetésen vett részt, ahol nem árulta el, hogy hogyan képzeli el a politikai jövőjét. És hogy akkor most egy saját pártot igyekszik létrehozni vagy egy olyan tömörülést, amelyik ernyőszervezetként több más pártot is egybetartana.

Kiska hallgat a jövőbeli pártjáról, és a hatalmat átvenné
Fotó: tasr

Azt viszont elárulta az államfő, hogy van legalább három, de akár négy elnökjelölt is, akiket hajlandó lenne támogatni. Robert Mistrík, Zuzana Čaputová, František Mikloško vagy a KDH-s Marián Čaučík azok a személyek, akiket Kiska jó jelöltnek tart. Az államfő abban bízik, hogy ezek a személyek a végén megegyeznek egy közös jelöltben, „aki mögött mindannyian felsorakozhatunk.”

„Utoljára járok a Pohodán elnöki minőségemben, de a politikai életben továbbra is aktív maradok” - szögezte le az előadásában Kiska. Azt azonban nem árulta el, hogyan képzeli el pontosan a jövőt. „Át kell venni a hatalmat,...ez a mi feladatunk, ezt kell tennünk” - adta ki a jelszót az államfő.

Kiska nem árulta el, egy saját pártot igyekszik létrehozni vagy egy olyan tömörülést, amelyik ernyőszervezetként több más erőt is egybefogna. Ez utóbbi forgatókönyvvel kapcsolatban leggyakrabban a Miroslav Beblavý féle Spolu nevezetű tömörülést és a Progresívne Slovensko-t emlegetik.

Az elnöki előadás eme részénél a beszélgetés vezetője, Štefan Hríb megjegyezte, hogy azt tippeli, Kiska valamilyen formáció keretében egyesít majd néhány pártot. Ezt a gondolatkísérletet az államfő szó nélkül ersztette el a füle mellett.

DennikN.sk