KISKA: „Most eldől, Szlovákia maffiaállam-e!“

„Ki érezheti magát biztonságban, ha az államfővel szemben is ilyen alvilági módszereket alkalmaznak?“

KISKA: „Most eldől, Szlovákia maffiaállam-e!“
Forrás: Facebook

Andrej Kiska államfő csütörtökön Facebook-bejegyzésben reagált az adótitok kiszivárogtatására.

A napokban ismeretlen ukrajnai e-mail címekről postázták az eperjesi adóhivatal ellenőrző osztályának hivatalos jegyzőkönyvét bizonyos hazai lapok szerkesztőségébe. A dokumentumban szerepel az Andrej Kiska cégének teljes vizsgálatáról szóló jegyzőkönyv, valamint a vállalat adóbevallása is.

Az államfő szerint alvilági módszereket alkalmaztak vele szemben, éppen ezért hétfőig magyarázatot vár a pénzügyminisztériumtól és az adóhatóságtól is.

“Ha az államfővel szemben ilyen alvilági módszereket alkalmaznak, akkor ki érezheti magát biztonságban ebben az országban?”– tette fel a kérdést Kiska, majd megjegyezte, most dől el, hogy Szlovákia jogállam vagy maffiaállam.

Mint ismert, a köztársasági elnök és testvérének közös cége 27 ezer eurónyi adót fizetett be utólag az adóhatóságnak, mely szerint szabályellenesen tüntettek fel egy bizonyos összeget a költségek között, amit Andrej Kiska a választási kampányára költött.

Az eset tehát közvetett módon összefügg Andrej Kiska 2014-es választási kampányával: a Travel Agency adóbevallásában megpróbáltak költségként leírni egy 136 ezer eurós összeget, amit a kampányra fordítottak, ezzel pedig 27 ezer eurónyi adó befizetésétől mentesültek.


(para)

18:48
Agyrémunió
Pillanatnyilag arról folyik a vita, hogy szabad-e Orbán megdöntése érdekében szövetkezni.