Kockázatos vállalkozás a szerdahelyi nyomortelep - interjú a romaügyi kormánybiztossal

Idestova egy esztendeje nevezték ki a tisztségébe, ugyanakkor roma nyelvre egyelőre még lefordíthatatlan a pozíciójának pontos megnevezése. A közösség befogadta, de nem azért, mert a cigány megnevezést kerüli. Ravasz Ábel azt is elárulta, honnét szedi a bugárbélás szófordulatát.

Kockázatos vállalkozás a szerdahelyi nyomortelep - interjú a romaügyi kormánybiztossal
Ravasz Ábel (Fotó: Paraméter)

Szohi! Ismeri ezt a kifejezést? 

Sajnos nem beszélem az egyik roma dialektust sem, de a szohival, aminek a jelentése „mi a helyzet”, már találkoztam. A nyelvet elkezdtem tanulni, de csak néhány mondatot tudok.

De ha már ezzel indítunk, beavatom egy a roma nyelvvel kapcsolatos, szinte sokkoló élményembe: amikor átvettem a szervezet irányítását, tervem az volt, hogy a főhadiszállásra kihelyezek egy háromnyelvű táblát, szervezetünk megnevezésével. Ekkor derült ki számomra, romára képtelenség lefordítani azt, hogy kormánybiztosi hivatal. Nyolc szakértőtől nyolcféle választ kaptam a lehetséges megoldásra.

Pedig kodifikált, „törvényesített” nyelvről beszélünk.

Igen, de az nincs tökéletesítve, mivel a hivatalos változatot csak kevesen használják. 

Mégis, mennyien?

A mintegy 400 ezres roma kisebbség túlnyomó része szlovák anyanyelvű, csak a második helyen szerepelnek a különböző roma dialektusokat használó közösségek, mintegy 150 ezer tagot számlálva, és aztán ott van még a 80 ezer magyar ajkú roma.

Ami a legszebb, hogy ezek a közösségek egészen érdekes nyelvi átfedéseket produkálnak. Például a szepsi romatelep lakói trilingválisak. A legabszurdabb, hogy az ilyen, gyerekkoruktól három nyelven beszélő fiatalokat a rendszer bedarálja a jövőjük szempontjából zsákutcás speciális iskolába. Pedig pont a háromnyelvűségük bizonyítja, hogy ezek a srácok többnyire rátermettek.

Az Amnesty International februárban napvilágot látott jelentése a romák diszkriminációja  kapcsán éppen ezek miatt a speciális vagy kisegítő iskolák miatt kritizálja Szlovákiát, ahova legtöbbször származásuk okán terelik be a roma tanulókat. Itt alacsonyabb színvonalú oktatás és még kevesebb továbbtanulási lehetőség vár rájuk. A nevezett emberi jogi szervezet milyen beszámolójával lenne elégedett mondjuk jövőre?

Valószínűsíthető, hogy a 2018-as jelentés még pontosan úgy fog kinézni, ahogy az idei. Több évtizednyi negatív tapasztalat rakódott le, és ezzel kell felvenni a küzdelmet. Célom, hogy minél hamarabb arról lehessen beszámolni, hogy egyre több roma gyerek jár óvodába, ugyanakkor kevesebben a kisegítő iskolába. Azt tudjuk, hogy akik nem járnak oviba, azok általában ezekbe a sehova sem vezető speciális intézményekbe kerülnek.

Fotó: SITA

A roma gyerekek hány százaléka jár ilyen tanodába?

A kisegítő iskolák tanulóinak túlnyomó része romákból áll. Ha azt vesszük, hogy csak minden tizedik gyerek roma, ahhoz képest a speciális oktatási intézmények diákjainak legalább a 80 százaléka az. Ami még ennél is durvább, az a regionális egyenlőtlenség: a kisebb településen a fenntartónak és a szülőnek is egyaránt megfelel, ha minden roma automatikusan  ilyen intézménybe jár, annak ellenére, hogy az egyértelműen vakvágány. Pedig a legtöbb oda járó diáknak csupán reintegrációra lenne szüksége. Ők viszont azért kerülnek szegregált iskolába, hogy ne kelljen velük foglalkozni, hiszen ezekben az iskolákban nem folyik igazi munka.

És a bentlakásos iskolákban? Mi az álláspontja ezzel a gyakran szapult, de sokszor felmerülő ötlettel kapcsolatban, hogy önkéntes alapon működtetett bentlakásos intézményeket kellene nyitni a romák számára?

Nyitott kapukat döngetünk, ezek már léteznek, és nincs nagy érdeklődés irántuk. Felsővízközön (Svidník) és Körmöcbányán is működik ilyen bentlakásos iskola, és ha megfelelő energiát fektetnek bele, korrekt integrációs eszközzé is válhat. De vannak ellenpéldák is - ezeket nem fogom nevesíteni - ahol a cél az, hogy egyszerűen csak kiragadják a környezetükből a gyerekeket, átneveljék őket, „jó” fehér embereket faragjanak belőlük. Oda kell figyelni a minőségre.

Meg minden egyébre. Például hogy érzi, elfogadta önt a roma közösség? Tavalyi beiktatásakor volt némi morgolódás, meg petíciózás, hogy a romák ügyével egy magyar nemzetiségű, a pártján kívül csak egy szűk körben ismert fiatalt bíznak meg.

Ez már az elején is csak egy felfújt dolog volt. Néhány, magát önjelölt kormánybiztosnak képzelő roma vezető fogalmazta meg kételyeit a szakpolitikai jártasságommal összefüggésben. Alaptalanul, hiszen szociológuskent ismerem a közeget, és ez nagyban segítette az elfogadásomat.

Akkor teljes a siker ezen a fronton.

Amit persze fokozni is lehet: ha meglátogatok egy romatelepet, többnyire utolsóként távozom a helyszínről, ha kínálnak, mindent végigkóstolok.

A közvetlen  hozzáállásom  segít abban, hogy elhigyjék, nem hivatalnokként járok náluk. Nagyra értékelik azt is, hogy kiállok mellettük, megvédem őket akár a politikai támadásokkal szemben.

Fotó: SITA

Amikor tavaly decemberben Fico egy kongresszusi beszédében keménykedett a romákkal kapcsolatban, tiltakozott a belügyminiszternél?

Ezek az ominózus, toleranciát elvető ficói mondatok egy szombati smeres párteseményen hangzottak el.

Az azt követő első munkanapon, azaz rögtön hétfőn már ott ültem Robert Kaliňák irodájában.

Jeleztem neki, hogy a Híd  nem lesz abban partner, ha a kemény szavak tettekké fajulnak. Hiszen a  kormányprogramunk nem tartalmaz megtorló intézkedések, kizárólag csak integrációs politikát.

Kaliňákot meglepte ez a gyors reakciója?

Inkább csak megnyugtatni próbált, hogy a belügy meg a kormánybiztosi hivatal tevékenysége egymást kiegészíti. Hogy a mi integrációs munkánk mellé a belügy biztosítja a kemény lépéseket. Én erre azt feleltem, őrködni fogok afelett, hogy az együttélésünket ne zavarják meg a rendőri túlkapások. Hála istennek, az elmúlt egy évben nem is volt zűrösebb eset.

Idestova egy éve nevezték ki romaügyi biztosnak. Mit tekint a legnagyobb sikerének?

Viszonylag rossz állapotban lévő hivatalt vettem át tavaly áprilisban, ami rányomta bélyegét a munkánkra. 2016 legelejére kifutottak az európai projektek, a terepen dolgozók nem kaptak fizetést, leállt a roma polgárőrség program is. Azóta újraindítottuk a terepmunkát, a közösségi központokat, sikerült pénzt szerezni a polgárőrségre, újraépítettük a hivatalt és annak kapcsolatait. Amikor átvettem a hivatalt, 95 emberből 80 Pozsonyban dolgozott. A jelenlegi a 85-ből 50 munkatársam a terepen tevékenykedik. Rimaszombatban például korábban két ember dolgozott, most nyolcra emelkedett ez a szám, ami a magyarajkú romák szempontjából fontos változás. Tehát egyértelműen megerősödött a terepmunka.

Ezt a teljesítményt mivel lehet fokozni? Léteznek-e nálunk is hasznosítható programok, amelyek külföldön már beváltak?

Magyarországon kötelező az óvodalátogatás, nálunk erre semmilyen előírás nincs, ezért a roma gyermekek csupán kevesebb mint harmada látogat ilyen előképzőt. A többiek úgy kerülnek az iskolába, hogy korábban nem láttak tanítónénit, nem mentek végbe azok a szocializációs folyamatok, amik a későbbiekben fontosak bizonyulnak.

Tehát magyar mintára szeretnénk visszahozni a kötelező óvodalátogatást.

Csehországból modellértékű lehet a romák többlépcsős lakhatási projektje, ami egy tanulási folyamat keretében történik. A célcsoport tagjai fokozatosan jutnak el oda, hogy bérlakásban lakjanak, nem úgy, ahogy azt a 90-es években láthattuk.

Az hogyan is volt?

Akkor nagyjából ez úgy működött, hogy tessék, itt egy bérlakás, minden átmenet nélkül költözz be a telepről, aztán lesz, ami lesz. Láthattuk, hogy az nem működik. Az említett példa esetében viszont fokozatosan megtanulható, hogyan kell használni egy lakást, hogyan kezeljék a lakhatással kapcsolatos pénzügyeiket. Aki képtelen  ezt megtanulni, az elesik a lehetőségtől.

Fotó: TASR

Visszatérve a hazai vizekre, a szavazóbázis szempontjából konkurens MKP-val van-e valamilyen szakpolitikai együttműködésük?

A legutóbbi Híd-MKP találkozón Menyhárt József előrukkolt egy ötlettel, hogy egy romákat érintő projekt kapcsán működjünk együtt Gömörben. Én örülök, ha az MKP-közeli szervezetek aktivizálják magukat, a gömöriek mindig is el voltak hanyagolva. Ismert a képlet: őket a romák magyaroknak könyvelik el, a magyaroknak pedig ők „csak” cigányok maradnak.

Apropó cigányok. Mi a helyzet ezzel a polkorrekt nyelvhasználattal? A romák nem tartják mesterkéltnek, túl „papírízűnek” a megnevezésüket? Nem mondják azt, hogy hagyjuk ezt a „romázást”, mi cigányok vagyunk?

Konkrétan ezt még senki nem hányta a szememre. De ez a roma-cigány kérdés kicsit olyan, mint az amerikai dilemma az afroamerikaiak közismert megnevezésével kapcsolatban. Elég szoros viszonyban kell lenni valakivel ahhoz, hogy azt mondhasd egy feketének: nigger. Visszatérve a kérdéshez, a cigány kifejezést én nem használom, viszont a roma barátaimmal beszélgetve van úgy, hogy néha elcsattan a cigány meghatározás, de hát a magyar nyelv eleve megengedőbb e tekintetben. Szlovákiában ez sokkal negatívabb jelentést hordoz.

Dunaszerdahelyi lévén bizonyára ismeri a Karcsai úti telepet, ahova a hírhedt „maláj negyedből” lakoltatták ki a romákat. Mit szól az ott kialakult helyzethez?

A szerdahelyi eset hivatalosan egy többlépcsős lakhatási, kvázi integrációs lépésként lett becsomagolva, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez valóban így működik. Mint ahogy arról sem vagyok meggyőződve, hogy az ott lakók nincsenek kiszolgáltatva annak a közegnek, amelyik működteti ezt a telepet.

Mégis, mit lehet tenni az áldatlan helyzettel?

Azt gondolom, hogy Szerdahelyen egy ilyen nyomortanyát, szegregátumot létrehozni minimum kockázatos vállalkozás.

Ez ügyben egyeztettem Hájos Zoltán polgármesterrel, de konkrét lépésekre még nem került sor. Odavalósiként viszont szeretném, hogy rendezett legyen a helyzet. Általánosságban meg igaz az, hogy többé-kevésbé minden helyi szinten dől el. A mi hivatalunk mindössze a körülményeket alkotja meg: a törvényeket, projekteket, a támogatási lehetőségeket. De hogy egy adott helyszínen mi működik, azt képtelenek vagyunk befolyásolni.

Az önkormányzat az irányadó?

Szinte kizárólag a polgármester döntésétől függ minden. Ha valaki jó kezdeményezéssel áll elő, akkor eszközeinkkel azt támogatni tudjuk. Akkor azt mondhatjuk, ez szuper.  Ha meg ennek az ellentéte az igaz, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy bu-bu-bu!

Bu-bu-bu? Ez olyan bugárbélás szófordulat.

Pedig a nagyapámtól kölcsönöztem, ez az ő szavajárása volt.

Fotó: Paraméter

Akkor lehet, a pártelnök vette át tőle. És ha már Bugár Béla: mit szól azokhoz a hangokhoz, melyek szerint ön a kiszemelt jövendőbeli pártvezér? Megmosolyogja az ilyet?

Alelnöki ambícióim sem voltak, nem hogy pártelnöki! Azért vállaltam el pár hónapja ezt az új pozíciót, mert többedmagammal friss vért jeleníthetünk meg a Hídban. Peter Krajňák, Ondrejcsák Robi és Rigó Konrád az új generációt képviselik, velük szeretnék együtt dolgozni. Ez minden vágyam, semmi több. De azt elismerem, egy alelnökkel kapcsolatban mindig felmerül, hogy előre is léphet. Nekem viszont elegendően nagy lépés volt ez az alelnöki tisztség.

(sárp)