Kočner meg se mutatta azt a váltót, amiért 26 millió euróra perli Ruskót és a Markízát

A Pozsonyi V. Járásbíróság elnapolta az ügyben mára kiírt tárgyalást.

Kočner meg se mutatta azt a váltót, amiért 26 millió euróra perli Ruskót és a Markízát
Marián Kočner (Fotó: TASR)

 

Korábban már írtunk erről az ügyről, akkor azonban még összesen 43 millió euróról volt szó.

Marián Kočner, aki szerepelt a rendőrségtől 2011-ben kiszivárgott ún. maffialistákon, 26 millió eurót próbál behajtani bírósági úton. Állítólag 2000-ben állított ki róluk váltót Pavol Rusko, a Markíza tévécsatorna korábbi tulajdonosa és igazgatója. Ha pedig ő nem tud fizetni, akkor feltehetően a tévének kell. Már ha a váltók eredetiek.

Kočner a Správa a inkaso zmeniek, s.r.o. nevű cégén keresztül követeli a pénzt. Tomáš Kamenec, a Markízát képviselő ügyvéd viszont állítja, hogy ezt úgy, hogy még csak a váltók nem is szerepelnek az ügyiratban, tehát az alperes nem tud állást foglalni, valódiak-e.

"Nem láttam a váltókat, így nem tudok állást foglalni olyasvalami kapcsán, amit nem láttam. Az alperesnek ebben az ügyben nem volt lehetősége megtekinteni ezt a dokumentumot. Úgy gondoljuk, hogy a felperes obstrukciót követett el. Nagyon nehéz érvényesíteni egy eljárásbeli védelmet, ha nincs lehetőség megismerkedni az igényt alátámasztó dokumentummal" - fogalmazott az ügyvéd.

A keresetet még tavaly júniusban nyújtották be a bíróságra. Kamenec elmondása szerint most elvileg három váltó miatt folyik három különböző eljárás, de létezik további kettő, melyek ügyben még nem folyt tárgyalás. Ezek esetében kétszer 8,3 millió eurós váltóról lehet szó.

A Markíza szakértői vizsgálatot javasolna, de ezt még Kamenec közlése szerint nem tették számukra lehetővé.

A tárgyalás viszont azért nem valósult meg, mert egészségügyi okok miatt nem jelent meg a felperes ügyvédje.

(TASR)