Kollárék havi 200 euróval növelnék a dolgozó emberek bevételét

A Boris Kollár vezette Sme rodina szombaton bemutatta új, 3D-re keresztelt gazdasági programját, amivel Szlovákia jövőjét és fejlődését segítenék elő.

Kollárék havi 200 euróval növelnék a dolgozó emberek bevételét
Forrás: cas.sk

Kollárék szerint Mečiar és Fico eladta az országot az oligarcháknak, míg Dzurinda tehermentesítette a bankokat. Éppen ezért a Sme rodina az embereket tehermentesíti, és harcolni fog az igazságos államért.

Az újonnan bemutatott program szerint a párt több pénzben részesítené a dolgozó embereket. Számításaik szerint minden dolgozó ember bevételét havi 200 euróval tudnák kiegészíteni, míg a családok 5 euróval gazdagodhatnának.

Az erre szánt összeget a járulékok és az adó csökkentéséből, az oligarchák megadóztatásából és nemzetközi monopóliumokból biztosítanák.

Kollárék a forgalmi adókban látnak nagy hibákat, ahol az állam rengeteg pénzt veszít. Főként a gáz- és villanyszolgáltató monopóliumokba kötöttek bele.

Boris Chmelár politológus szerint Kollárék ezekkel a javaslatokkal a helyüket keresik a politikai színtéren. „Milan Krajniak továbbra is azon van, hogy konzervatívvá alakítsa ki a pártot. Alternatív erőként akarnak tevékenykedni a konzervatív színtéren. Azonban ezen az oldalon már így is túl nagy nyomás van” – magyarázta Chmelár. „A KDH nincs játékban, az OĽaNO esetében pedig a párton belül is harcolnak a konzervatív képviselői a liberálisokkal” – tette hozzá a politológus. 

Cas.sk/para