Komárom polgármestere menesztette az egyik alpolgármestert

Stubendek László, Komárom polgármestere december elsejei hatállyal visszahívja az alpolgármesteri posztról Knirs Imrét.

Komárom polgármestere menesztette az egyik alpolgármestert
Fotó: Facebook

A város polgármestere nem kíván új személyt jelölni a posztra, a hátralevő időszakban egy alpolgármesterrel, Keszegh Bélával folytatja a város irányítását.

Stubendek a testületi ülésen arra utalt, hogy döntésének gazdasági háttere is van, valamint korábban kitért arra is, hogy a testület létszámának a csökkentése is napirenden lesz. A polgármester nem titkolta, döntésének személyes okai is vannak.

„Knirs Imrével ugyan együtt indultunk a választásokon, de az elmúlt időszakban más elképzeléseink voltak több témakörben. A vezetésnek egységesnek kell lennie, a széthúzás nem a város javát szolgálja. Knirs Imre stratégiai kérdésekben sokszor nem támogatta a hivatalt. Megnevezhetném például az új vagyongazdálkodási alapelveket, amit nem szavazott meg, és emiatt nem lettek elfogadva. Ő volt az egyetlen képviselő, aki a rég nem látott mértékű útfelújítások ellen szavazott. A Poliklinika épületével kapcsolatosan hangzatos kijelentéseket tesz, amiről nem egyeztet" - nyilatkozta a polgármester, majd hozzátette, Knirs Komárom történetében az első alpolgármester, aki interpellálta a polgármestert, mivel sokszor elfelejtette, hogy a feladata nem a számonkérés, hanem a dolgok kezelése és megoldása.

"Hangsúlyozni szeretném, hogy ennek a döntésnek semmilyen pártpolitikai vonatkozása nincs. Knirs Imrével képviselőként továbbra is keressük az együttműködés lehetőségét. Bízunk benne, hogy a város ügyei számára is fontosabbak a személyes ambícióknál” - zárta a polgármester.

Az MKP szerint azonban "kicsinyes és személyeskedő bosszúról" van szó: "A megyei választásokon Knirs Imre a Magyar Közösség Pártja Komáromi Helyi Szervezete vezetésének szisztematikus aknamunkája ellenére nagyon jól teljesített, s alpolgármesterként mindössze 19 szavazattal maradt le a regnáló polgármester mögött."

Az MKP közleményben hangsúlyozta, elítélik a közigazgatási intézményekben végzett politikai tisztogatásokat, és felszólítják Stubendek László polgármestert, döntéseinél ne gazdasági érdekcsoportok, hanem az őt megválasztó polgárok érdekeit tartsa szem előtt.

(para/komaromonline.sk)