A kormány rábólintott a Mečiar-amnesztiák eltörlésére vonatkozó javaslatra

A kormány támogatja az alkotmánymódosítást és a Mečiar-amnesztiák eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatot. Arról is megállapodás született, hogy a kormány szakemberei által előkészített jogalkotási anyagra a kormánykoalíció minél hamarabb áldását adja.

A kormány rábólintott a Mečiar-amnesztiák eltörlésére vonatkozó javaslatra
Fotó: TASR/Martin Baumann

A megoldáskeresésről már hétfőn (március 13.) megállapodtak a kormánypártok vezetői, a szerdai Koalíciós Tanács után pedig már konkrét javaslatot mutattak be, ami nem csak a vitatott Mečiar-amnesztiákra vonatkozik, hanem a Szlovák Nemzeti Tanács jövőbeli működésére is.

A javaslat szerint a kormány beavatkozhat, ha az államfő hibás döntést, hoz az amnesztiák és a kegyelmek odaítélésekor. A képviselők döntését 60 napon belül megerősítheti az Alkotmánybíróság. Ez vonatkozni fog a Mečiar-amnesztiákkal kapcsolatos javaslatra és Michal Kováč volt államfő által kiosztott kegyelmekre is. A parlament erről a márciusi ülésén fog tárgyalni.

Az alkotmánytörvény-javaslat célja az, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács jogkörébe tartozzon az amnesztiák és az egyéni kegyelmek megszüntetése, ezután pedig az Alkotmánybíróság megvizsgálhatja a döntés alkotmányosságát

Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter (Híd) szerint megvan az akarat arra, hogy  eltöröljék a megbízott államfő amnesztiáit. Arra a kérdésre, hogy az ő javaslatuk jobb-e Ján Budaj (OĽaNO-NOVA) ellenzéki politikus javaslatánál, azt mondta, hogy az lesz a legjobb javaslat, amelyik a legtöbb szavazatot szerzi a parlamentben.

1998-ban Vladimír Mečiar megbízott államfőként amnesztiában részesítette az ifj. Michal Kováč elrablásának résztvevőit, amikor is az akkori államfő fiát külföldre hurcolták. Az amnesztia vonatkozott az akkori Szlovák Titkosszolgálat vezetőire is, és az üggyel szorosan összefügg  Róbert Remiáš meggyilkolása is.

TASR/para