Lefulladt az iskolabusz indítása a Kis-Csallóközben

Tolódik a Kis-Csallóközben az iskolabusz indítása — tájékoztatott Boráros József Doborgaz község polgármestere. 

Lefulladt az iskolabusz indítása a Kis-Csallóközben
Fotó: TASR

Az előzetes információk szerint jövő kedden kellett volna üzembe helyezni a Vajka-Doborgaz-Oroszvár vonalon közlekedő iskolabuszt, ám ennek elindítása még várat magára. Úgy tűnik, a három miniszter — Érsek Árpád, Robert Kaliňák és Peter Plavčan — mind részt szeretnének venni a hivatalos átadáson, ám az idejüket nem tudták egyeztetni. Doborgaz polgármestere elmondta, a járműre jelenleg a feliratokat ragasztják, ám nem biztos, hogy elég hely lesz a kisbuszon, ugyanis sok a jelentkező. „Érsek Árpád miniszterrel úgy egyeztünk meg, hogy az első körben az állandó lakhellyel rendelkező lakosok gyerekeinek biztosítunk lehetőséget az iskolabusz használatára, ugyanis többen jelentkeztek, mint vártuk, ám ezek legtöbbjének csak a háza van a községben, állandó lakhelye azonban máshol van bejegyezve” — magyarázta Boráros. A próbaüzem megmutatja majd, milyen igény van az iskolabuszra és ha úgy tűnik, akkor akár nagyobb járművet is üzembe lehet majd helyezni szeptembertől. 

A járat menetrendjének meghatározásával Doborgaz polgármesterét bízták meg, aki elmondta, mivel Bodakról nem volt jelentkező, ezért a busz Vajkáról indul reggel háromnegyed hétkor, majd Doborgazon hét órakor felveszi a gyerekeket, hogy 7:25-kor Oroszvárra érkezzenek. Délután pedig Oroszvárról fél kettőkor indul majd vissza. 

A három miniszter az átadáskor reméljük otthon felejti a kalapácsot, hogy azzal avassák fel az iskolabuszt, mint egy új gyár alapkövét, mert akkor kő kövön nem marad és mielőtt elindulna, meg is szakad ez a sikersztori. Hogy pontosan mikor helyezik üzembe a járatot, csak a jövő héten derül majd ki.

 

(ls)