Letekerték az első Kukkónia kerékpárversenyt

Összesen 340 kerekező tekert végig Kukkónián, azaz Csallóközön szombat délelőtt. A versenyzők három távon indulhattak, a leghosszabb a 80 kilométeres volt.

Letekerték az első Kukkónia kerékpárversenyt
Fotók: Cséfalvay Á. András – további fotókért kattints!

Ausztria, Magyarország és Szlovákia  három ország bringásai kerekeztek szombat délelőtt Kukkónia meseszép tájain. A szervezők legnagyobb örömére a versenyzők nemcsak a környező falvakból, illetve a Dunaszerdahelyi járásból, de távolabbról is eljöttek, hogy kipróbálják magukat az első Tour de Kukkonia elnevezésű országúti kerékpárversenyen és családi bringatúrán.

„Az egyéni versenyzőkön kívül számos kerékpáros klub és egyesület is képviseltette magát a megmérettetésen, aminek külön örülünk. Az önkénteseknek, akik az útvonalakon irányították a versenyzőket, külön köszönet jár, hiszen több mint 50-en vállalták ezt a feladatot. A verseny nagyon pozitív fogadtatásra talált, ezért úgy határoztunk, hogy jövőre is szeretnénk megrendezni”  magyarázta Molnár Anna, a Kukkónia marketingosztályának vezetője, az egyik szervező.

A Tour de Kukkonia elsősorban a jó erőnléti bringásoknak szólt, akik számára a  80 kilométeres táv volt meghatározva. Ezen az útvonalon az abszolút győztes, a leggyorsabb Peter Maursky lett, aki 1 óra 54 perc és 53 másodperc alatt teljesítette a távot. A második helyezett két másodperccel maradt le mögötte. Maursky az első helyezés mellett kategóriagyőztesként a leggyorsabb dunaszerdahelyinek járó díjat is átvehette a város polgármesterétől. A távon három női versenyző indult, leggyorsabbnak Nikola Merčáková bizonyult, aki 2 óra és 57 másodperc alatt tekert a célba. A leggyorsabb dunaszerdahelyi női kerékpározónak járó elismerést Csicsó Dóra kapta.

Junior kategóriában a leggyorsabb Vlčák Jakub lett, B kategóriában, azaz a 4049 évesek közül Robert Prítrský került ki győztesen, az 5059 éveseknél Luboš Obornik diadalmaskodott, a hatvan év felettiek kategóriájában pedig Pavol Havrila lett a leggyorsabb.

A másik távon, a Kukkonia Easy elnevezésű 33 kilométeres szakaszon a leggyorsabb Patrícia Olajcová volt, aki 53 perc 33 másodperc alatt tekert be a célba, így a női 1939 évesek kategóriájában is első lett. A junior kategóriában Fekete Máté Zsigmond tekert be elsőnek, a férfiak 1939-es korosztályából Várady Máté állhatott a dobogó legfelső fokára, a 4059 évesek közül pedig Ján Graszc volt a leggyorsabb. A hatvan felettiek közül Csaplár Árpád saját kategóriájának győztese lett. A legifjabb lányok, a juniorok közül Trestyánszky Eszter lett az első, a 40 év felettiek közül Kucsera Magdaléna, a 60 felettiek közül pedig Varjú Erzsébet volt a leggyorsabb. „Többen nagyon gyorsan, akadt, aki 50 kilométeres sebességgel is haladt és számos esetben csak a videofelvételek alapján sikerült megállapítanunk a beérkezők sorrendjét, mert néha csak centiméterek voltak a versenyzők között”  meséli Molnár Anna.

A 10 kilométeres családi bringatúrának nem a versengés volt a lényege, inkább a sportra, a mozgásra való nevelés, így ebben a kategóriában nem is zajlott időmérés.

Indulás és célba érkezés a MOL Arénához közeli Gyurcsó István utcában volt. A verseny végeztével minden versenyző gulyást és almalét kapott, illetve az ebédet követő eredményhirdetés után tombolahúzásra került sor, ahonnan sokan és sok értékes ajándékkal térhettek haza.
 

(alsa)