Lezárják a turisták elől a szigetet, ahol a dunaszerdahelyi világvándor is járt!

Túlszennyeződés miatt fél évre lezárják a turisták elől a Fülöp-szigeteki Boracay-szigetet: az ország ezzel több mint 400 millió dollárnyi bevételtől esik el, legfontosabb turisztikai látványosságának megőrzés érdekében azonban szükség van az intézkedésre a hatóságok szerint.

Lezárják a turisták elől a szigetet, ahol a dunaszerdahelyi világvándor is járt!
Fotók: Simon Alex

Rodrigo Duterte elnök rendelte el az április 26-án kezdődő turisztikai zárlatot a Manilától 310 kilométerre délre lévő szigeten. Mint mondta, a túlfejlesztés hatására a sziget kezdett "pöcegödörré" válni. 

"Vissza akarjuk hozni azt a paradicsomi érzést, amelyet a '80-as években tapasztalhattunk" - mondta Frederick Alegre, a turizmusért felelős miniszterhelyettes. 

"A nagytakarítás és a rehabilitáció után még több ember fog Boracayra jönni. Ez egy ideiglenes visszaesés, hamar visszatérnek Boracay dicsőséges napjai" - tette hozzá.

A turisztikai zárlat mintegy 35 ezer dolgozót érint. Epimaco Densing belügyminiszter-helyettes szerint a hatóságok remélik, hogy a rehabilitációs intézkedések akár korábban is befejeződhetnek. 

"Ha szükség van mind a hat hónapra a rehabilitációhoz, az becslések szerint mintegy 18-20 milliárd pezó kiesést jelent. Ezért senkinek sem érdeke, hogy fél évig tartson a zárlat" - tette hozzá.

Az elmúlt évben több mint kétmillió turista látogatott Boracayra, hogy finom homokú tengerpartjaiban, csodás naplementéiben gyönyörködjön, és élvezze pezsgő éjszakai életét - 56 milliárd pezó bevételt generálva. A turisták, az infrastruktúra elhanyagolása és számos egyéb tényező azonban egy évtized alatt "ökológiailag halott" szigetté tette Boracayt a kormány tanulmánya szerint. 

A sziget csupán 30 ezer embert képes befogadni, de általában 70 ezren nyüzsögnek ott: 50 ezer lakos és 20 ezer turista. A hatóságok szerint ráadásul több száz betelepülő illegálisan épített házat és egyéb építményeket az erdőkben és védett területeken az évek során. 

Az építmények mindössze 47 százaléka van rákötve a sziget fő szennyvíztisztítójára, a többi valószínűleg kezdetleges szennyvízülepítőket használ vagy a szennyvizet közvetlenül a tengerbe engedi - véli Alegre miniszterhelyettes. Hozzátette: a rehabilitáció hat hónapnál hamarabb akkor fejeződhet be, ha sikerül korábban kiépíteni a szennyvízrendszert és a tengerparti nyaralóhelyek is együttműködnek.

A szigeten megfordult már a dunaszerdahelyi származású világutazó blogger, Simon Alex is. Éppen Boracay felé tartott, amikor ő volt az egyedüli utas a repülőn, története pedig szinte az egész világsajtót bejárta.

INTERJÚ: Egy dunaszerdahelyi fiatal, aki hátizsákkal vágott neki az ismeretlennek


MTI/para