Liptai Claudia nem lesz A Nagy Duett műsorvezetője

A tévés már korábban is elmondta, több időt szeretne otthon tölteni kisfiával, mint annak idején első gyermekével, Pankával tette - írja a 24.hu.

Liptai Claudia A Nagy Duett legutóbbi évadában még terhesen is részt vett, sőt a produkció színpadán jelentette be hivatalosan, hogy második babájával várandós. A közelgő új szezonban azonban nem láthatják a nézők.

A Nagy Duett idei szériájában a már rutinosnak számító Tilla egyedül vezeti majd az élő adásokat, mivel Liptai Claudia jelenleg is anyai teendőinek szenteli minden idejét

– közölte a Bors megkeresésére a TV2 sajtóosztálya.

Liptai és menedzsere hálásak a csatorna megértéséért és Till Attila is támogatja barátja és kollégája döntését.

Persze nagyon örültem volna, ha jön Clau, de egyedül sem lesz nehéz dolgom. Ott a zsűri is, tulajdonképpen egy műsorvezető elég. A kettőnek akkor volt szerepe, amikor működött a kulisszák mögött, hátul a lihegő, és egyikünk ott beszélgetett a versenyzőkkel. De ez már nincs. Megértem Claut, kisgyerekkel van otthon, az egy másik világ. Nem kell a nőket ilyenkor azzal stresszelni, hogy dolgozzanak. Ha ő a gyerekkel érzi jól magát otthon, akkor nem kell sürgetni a visszatérését

– nyilatkozta Tilla.

24.hu