MÁÉRT
2011 november 24.
2011 november 16.
2011 január 18.
2010 november 19.
Ha a valóság fájna

A bölcs püspökhöz hasonlóan gondolkoznak a magyar nemzetpolitikai felelősei, élükön az illetékes miniszterelnök-helyettessel, hogy a magasabb mennyei szférákba már ne is nézzünk.

2010 november 9.
Slota szerint az ő jóslatait váltja be Orbán Viktor

Ján Slota szerint Orbán Viktor kijelentései a MÁÉRT-en a magyarok mobilizálásáról, az összmagyar regiszterről és az egységes nemzetről annak bizonyítékai, hogy pártja, az SNS figyelmeztetései nem hiábavalóak a magyar veszélyről.

2010 november 8.
2010 november 6.
2010 november 5.
Hat év után újra ülésezik a MÁÉRT

2004 óta először pénteken újra ülésezik a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT). A MÁÉRT-et intézményes formában először 1999-ben hívták össze.

2010 november 4.
2010 november 3.
Határon és nemzeti együttműködésen túl

Szembetűnő, hogy az Orbán-kormány szövetségeseinek tartott MKP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács éppen a kormányon lévő, de nem Fidesz-közeli Híd és RMDSZ ellenében tevékenykednek.

2010 július 16.
2010 június 25.
Semjén: "Hála Istennek, hogy legalább a Híd bejutott"

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerint aktuális politikai kérdésekben most a Híd tudja képviselni jobban a szlovákiai magyarság érdekeit, és reményei szerint ezt sikerrel is fogja tenni. "Ehhez minden támogatást megadunk" - mondta.

2007 szeptember 10.
A Szülőföld Kalap fosztogatói

Köztudott, aki pénzért kénytelen ácsingózni, mindenképpen hálátlan. Ha nem kap pénzt, nyilván utálja a pénzforrás letéteményeseit. Akinek pedig jut valami, azért szokott volt füstölögni, mert kevesli az adományt, elegánsabban szólva, támogatást. Ezen felül, ha állami pénzek osztogatásáról van szó, az illetékes adófizető is joggal háboroghat, hogy elherdálják a tőle beszedett pénzt.

2007 szeptember 2.
Magyarország kész a schengeni csatlakozásra

A Határőrség Országos Parancsnokságán kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón tették közzé a hírt, s bemutatták a 30 milliárdos közbeszerzés során vásárolt gépjárműveket és technikai eszközöket.

Magyar vagyok és turista

Letelepedés nélküli állampolgárságot adjon a vajdaságiaknak és a kárpátaljaiaknak a magyar állam, de izibe, legkésőbb december 31-ig – pattant ki a népmegmentő ötlet Duray Miklós fejéből, aztán ezt jól világgá is kürtölték a szombati, párkányi kis MÁÉRT-on. A stratégák csillaga szerint ennek semmiféle jogi akadálya nincs, pusztán politikai kérdés, seperc alatt le lehet rendezni a magyar parlamentben!

IDŐJÁRÁS: Hőség nem lesz, meleg igen

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése hétfő éjszakára és keddre.

Aktuális
Ma
kedd
szerda
POZSONY
27 °C
27 °C / 18 °C
28 °C / 18°C
28 °C / 18 °C
DUNASZERDAHELY
28 °C
29 °C / 18 °C
29 °C / 18°C
28 °C / 18 °C
KOMÁROM
28 °C
28 °C / 17 °C
29 °C / 17°C
30 °C / 17 °C
PÁRKÁNY
27 °C
28 °C / 16 °C
29 °C / 15°C
30 °C / 15 °C