"Magyar" ideológiai hakni "magyar" akolban

Forintmilliók haszontalan identitás-akkumulátorokra. Enyhén személyes tűnődés egy pusztuló kastély árnyékában.

"Magyar" ideológiai hakni "magyar" akolban
A Lórántffy-kastély - panoramio.com

Mint egykori királyhelmeci (születésű) lakos, manapság inkább már csupán a nyomtatott sajtóban, elektronikus hírközlő eszközökben követem nyomon, mi történik szülővárosomban, amelyhez ezer emlék köt. Bár tehetném, mint korábban, hogy újságíróként szolgálati kocsival, vagy magánemberként látogassak haza gyakrabban, de, sajnos, ez már a múlt. Maradnak tehát az említett hírcsatornák és néha egy-egy beszélgetés telefonon.

Természetesen, örömmel töltenek el a jó hírek, elszomorítanak a kevésbé jók vagy rosszak. A közelmúltban nem volt éppen örvendetes hír számomra, amikor olvastam, hogy – a városi hivatal területfejlesztési osztályának vezetőjét, illetve sajtónyilatkozatának lényegét idézve – nincs pénz a királyhelmeci Lorántffy-kastély komplex felújítására, melynek kivitelezését a kulturális minisztérium segítségével szerették volna elvégeztetni 641 200 euróból. Vagyis ennyibe kerülne a beruházás, ám a kérvényt – védett műemlék ide, védett műemlék oda – elutasították, a város anyagi helyzete ugyanakkor jóval kisebb volumenű projekt megvalósítását sem engedi meg. A műemléképületen, amelyben már az én gyermekkoromban is a művészeti alapiskola működött, csak tűzoltás folyt, folyik, mint például két éve az esőcsatornák cseréje.

Noha a művészeti alapiskola növendéke nem voltam, de a történelmi falak között megfordultam annak idején, az épület mellett szinte naponta elmentem. Belém épült e kastély, mint a Kishegy ölében elhelyezkedő egész régi Királyhelmec, utcái, neves épületeinek udvara, sarkai, a templomkert, a kockaköves főtér. Nem tudom, hogy van ezzel Pásztor István, korábbi királyhelmeci polgármester, a Magyar Koalíció Pártjának korábbi parlamenti képviselője, aki összekalapozott már nem kevés forintot magyarországi barátainál. Ő most bizonyára örül, egy másik, új épületnek, az októberben átadott Bodrogközi Magyar Közösség Házának, melynek létesítését 768 millió forinttal támogatta a Bethlen Gábor Alap. (Itt jegyezném meg, jómagam egyáltalán nem tapsolok annak, hogy Fideszék a NER, azaz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jegyében szórják évek óta a pénzt a határon túliaknak, túliakra, ráadásul meglehetősen szelektív módon, azaz a mi esetünkben nagyobb összegeket a puszipajtás szervezeteknek, intézményeknek, társulásoknak, magánszemélyeknek, röviden, itteni uszályhordozóiknak, noha Magyarországon is lenne helye minden fillérnek, lásd csak a tarnazsadányi iskolai vécé esetét, hogy a nyomor egyéb tömeges megjelenési formáit most hagyjuk).

Nem tisztem, nem is szeretném elemezni, hogy az új Pásztor-akolban milyen rendezvények zajlanak hangzatos címek alatt, magyarországi nemzetstratégiai szereplőkkel az őszi nyitás óta (némely internetes portálokon, közösségi oldalakon meg lehet tekinteni). És történik mindez úgy, hogy Pásztor István a királyhelmeci Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás elnöke. Vagyis azé a társulásé, amely a Bodrogközi Magyar Közösség Házát üzemelteti. Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős ügyeletes államtitkár a megnyitón azt mondta, "a határon átnyúló gazdasági programok segítségével ezt a vidéket is szeretnénk bevonni a gazdasági vérkeringésbe". Legyen úgy, reménykedjünk, hogy egyszer meglódul mindkét országban a keleti végeken e téren egyelőre inkább csak csordogáló, mint keringő vér, és például akár egy határon átnyúló önkormányzati vagy uniós projekt megtalálja a kastélyt, mint védett műemléket – kell egy ilyen épület felújításánál nemesebb feladat?!

Ahogy videofelvételen, fényképeken láttam, biztosan szép, modern a „magyar ház” is a civil szervezeteknek szánt helyiségeivel, konferencia-termével, az irodának, üzletnek bérbe adásra kijelölt további csinos helyiségeivel. Hogy kié lesz a bevétel? – nem tudom, ez konkrétan nem is érdekel. Érdekesebb ennél, hogy a mi Pásztor Istvánunk megint kapott Budapesten pénzt, méghozzá az elmúlt hetek nem kis botrányát szolgáltató Matolcsy-féle Magyar Nemzeti Bank hat alapítványának egyikétől, „a határon túli, kiemelten a Kárpát-medencei gazdasági oktatás” támogatásrára, tevékenységének fejlesztésére irányított Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítványtól. (Mint köztudott, a Magyar Nemzeti Bank és alapítványai Matolcsy György elnökkel az élen kitartott amellett, hogy az alapítványok vagyona nem közvagyon, következésképpen az a 260 milliárd forint sem közpénz, amellyel gazdálkodnak, így nyugodtan eltitkolhatják a nyilvánosság előtt, mire költenek, milyen szerződések alapján, kinek milyen számlákra folyósítják forintok millióit, milliárdjait. Csakhogy pert per után vesztettek, majd végül Áder János, illetve az Alkotmánybíróság vetett véget a játéknak: ami közpénz, az közpénz. És a jegybanki Pallas Athéné Alapítványok kénytelenek voltak közzétenni honlapjaikon, mikor, kivel, mire, milyen összegre kötöttek szerződést otthon és a határon túl. Hosszú a lista, ám a pénz sem kevés.) Pásztor István – aki régóta fölöttébb járatos a jelenlegi magyarországi nemzetpolitikai kurzust vezénylő körökben, s eme körökből hívja Királyhelmecre okítani a város népét, a papagájként viselkedő budapesti „nemzetes uramékhoz” hasonlóan örökösen és mániákusan a magyar identitástudat erősítésére, a szülőföldön maradásra hivatkozva – pályázott és nyert 2 306 500 Ft-ot. De legyek pontos, a királyhelmeci Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás nyert. (Hacsak nincs még egy ugyanilyen nevű alakulat a tájon.) Az összeget a „Közgazdasági és pénzügyi alapismeretek” Felnőttképzési Program támogatására kapta. A szerződés kelte 2016. február 22. Némi malíciával: elképzelhető, hogy ezeknek az alapismereteknek az elsajátítása a Lorántffy-kastély majdani rekonstrukciójának előszobája?

Végezetül még a társulás nevéről. Lorántffy Zsuzsanna a maga idejében már csupán azzal hozzájárult a Bodorogköz fejlesztéséhez, hogy Sárospatakra hívta Comeniust, a nagy cseh pedagógust, de a Rákóczi-birtokon remek gazda, kertész, tanító is volt a fejedelemasszony, valamint kitűnő szervező a hadjáratok idején. De hogy ő ma tudna tenni bármit is a Bodrogköz fejlesztéséért?! Merthogy jelen az idő a társulás nevében, s így nem csupán furcsán hangzik, hanem félrevezető is a történelemben kevésbé járatos ember számára. De ha úgy tetszik, soroljuk ezt a kekeckedés kategóriájába. Ennél lényegesebb kérdés számomra a "magyar ház" a még magyar Királyhelmecen! A legutóbbi népszámlálás szerint a 7 698 lakos 73,7 százaléka magyar, 19,4 szlovák, 3,9 roma nemzetiségű. Az anyanyelvet tekintve ugyanez: 85,6, 10,7, 0,2. Vagyis már ott tartanánk, mint a szlovákok a 19. században, a "maticák" létesítésével?! Hogy rezervátumba szorulunk a Pásztor Istvánok és a Fidesz-KDNP kettős segedelmével? Budapesten kuncsorgunk, dörgölőzünk férfihoz, egyáltalán a polgári magatartáshoz nem méltón. Valamiféle politikai-ideológiai hakni keretében tanévnyitóra, évfordulókra stb. hívunk, látunk vendégül manapság divatos magyarországi tótumfaktumokat, szónoknak is, valamiféle tekintélyelvűségtől vezérelve, mintha itt nem akadna értelmes, érdemes magyar. Ugyanakkor Pozsonyt, ahol lobbizni, küzdeni kellene, hanyagoljuk. Csoda, hogy a szlovák politikai-gazdasági elit északra figyel, zömmel ott fejleszt, a déli járásokra fütyül?!

Miközben pusztulnak az olyan épületek, mint a 17. század közepén Lorántffy Zsuzsanna építtette reneszánsz kastély?!