Majdnem 700 rabot engedett szabadon a szíriai rezsim egy iszlám ünnep küszöbén

Összesen 672 rabot engedett ki börtönökből a szíriai rezsim szombaton, az iszlám böjti hónap (ramadán) végét jelző ünnepet (íd al-fitr) megelőző napon - jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség.

A SANA szerint a Damaszkuszban szabadon bocsájtott embereket korábban különböző szíriai tartományokban lévő büntetésvégrehajtási intézetekben tartották fogva, szabadulásuk előfeltétele pedig az volt, hogy esküvel kellett megfogadniuk: a jövőben nem követnek el olyan cselekményt, amellyel alááshatnák Szíria biztonságát. 

A most elengedett foglyok között fiatal férfiak mellett nők is voltak kis gyermekeikkel, egyesek több mint három évig voltak börtönben, mások néhány hónapot, függően attól, milyen vádakkal kerültek rácsok mögé - közölték a sajtónak az eseményre meghívott tudósítói.

A damaszkuszi rezsim főleg vétségek, vagy politikai okok miatt letartóztatott embereket bocsájtott szabadon az iszlám ünnep küszöbén.

A szíriai ellenzék ismételten azt követelte a damaszkuszi vezetéstől, hogy engedje el azt az állításai szerint több tízezer embert, akiket a hat éve tartó polgárháború alatt vetettek börtönbe.

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet pedig februárban azzal vádolta a szíriai hatóságokat, hogy foglyok ezreit végezte ki tömeges akasztásokkal, és módszeresen megkínoztatta foglyait egy Damaszkusz közeli Szejdnája katonai börtönben.

A szíriai kormány és Bassár el-Aszad elnök határozottan visszautasította az AI állításait.

(MTI)