Más is van a rovásán a rendőröket megfenyegető szeredi fickónak

A 26 éves tag azt követően fenyegette meg halálosan a rendőröket a múlt héten, hogy azok a kocsilopási kísérlet után menekülni próbáló elkövetőket lelőtték.

Más is van a rovásán a rendőröket megfenyegető szeredi fickónak
A menekülő tolvajok nekimentek a rendőrkocsinak.

A nagyszombati járásbeli Opoj községben a rendőröknek többször is nekihajtott a menekülő autót vezető Ján Golis, aki korábban azzal vált hírhedtté, hogy őt tartották a bankautomata-maffiaként elhíresült szervezett bűnbanda fejének. A rendőrök lelőtték őt, társát pedig megsebesítették. Ezt követően érkezett a helyszínre a 26 éves Matúš Š., aki elkezdte fenyegetni a rendőröket, majd felszívódott.

Tibor Gašpar országos rendőrkapitány tartott az ügyben sajtótájékoztatót, mely során felszólította a fenyegetőzőt, jelenjen meg a rendőrségen, ő pedig fel is adta magát Galántán. A bíróság most döntött a vizsgálati fogságba helyezéséről, mivel megalapozottnak tartják, hogy folytathatja bűncselekmények elkövetését, amennyiben szabadlábon marad - írja a Nový Čas.

Jana Kondákorová, a kerületi bíróság szóvivője elárulta, hogy a döntés nem jogerős.

Matúš Š.-nek egyéb dolga is akadt már a rendőrséggel. Tavaly szeptemberben egy Galánta mellett történt balesetben találták vétkesnek, amiért gondatlanságból elkövetett testi sértéssel gyanúsították meg. A férfi fellebbezett a gyanúsítás ellen.

Az Opoj községben lelőtt Golis bűntársát, a 34 éves Martin Krajčovicot, akit szintén meglőttek a rendőrök, hétfőn állíthatják a bíró elé, hogy döntsenek a vizsgálati fogságáról.

(Čas.sk)