Matovič keddig adott haladékot Ficónak, majd kikezdte Dankót is

„Az OĽaNO pontosan tudni akarja, hogy a rendőrséghez mikor jutott el az információ, miszerint a calabriai maffia Szlovákiában tevékenykedik“ – jelentette ki Igor Matovič a pénteki sajtótájékoztatóján.

Matovič keddig adott haladékot Ficónak, majd kikezdte Dankót is
Fotó: TASR

Amennyiben a rendőrség már Ján Kuciak és Martina Kušnírová megölése előtt tudott erről, úgy Matovič nagyon reméli, hogy Tibor Gašpar rendőrfőnök és Robert Kaliňák belügyminiszter a lemondás mellett fog dönteni.

Veronika Remišovával egyetemben arra is rámutattak, hogy a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) megfigyelte Antonino Vadala vállalatát, és tudni szeretnék, hogy ezek során mit derítettek ki.

Remišová elmondása szerint az olasz vállalattal kapcsolatban áll Ján Hoľko, a belügyminisztérium szolgálati hivatalának vezetője. „Mindenkit nagyon meglepett, hogy Andrej Danko, a parlament elnöke ilyen sokáig hallgat. Azért hallgat, mert Hoľko úr egyben Vadala aktív üzleti partnere, és Danko egy közeli embere“ – mondta Matovič. Hoľko azonban tagadta, hogy kapcsolatban állna vele.

Matovič jövő hét keddig adott időt Robert Fico miniszterelnöknek arra, hogy menessze funkciójából a belügyminisztert és a rendőrfőnököt.

Nem kellett sokat várni Danko reakciójára sem. A parlament elnöke nem becsül le semmilyen információt, ami Ján Kuciak újságíró és partnere, Martina Kušnírová meggyilkolását illeti, de csak a relevánsakra fog reagálni.

Danko hozzátette: ha bárki a környezetéből „valami rosszat tett” a múltban ezzel az üggyel összefüggésben, függetlenül attól, hogy az illető a családtagja vagy a jelöltje-e, haladéktalanul cselekedni fog jogi és politikai téren is. Ugyanakkor elutasította a gyilkosság politikai célokra való felhasználását.

Elmondása szerint az, hogy nem reagál minden sajtótájékoztatóra és „minden hülyeségre, ami elhangzik”, nem azt jelenti, hogy hallgat.

„Én azonban ezekkel a képviselő urakkal ellentétben dolgozom. Ha felmerül egy valóban releváns, nem intrikus és ostoba információ, akkor ahhoz méltóan fogok nyilatkozni” – hangsúlyozta a házelnök, aki egyben mindenkit arra kért, hogy őrizze meg a tisztességét, a korrekt párbeszédet és ne éljen vissza ezzel a súlyos témával.

Danko egyszersmind tiltakozott a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bemocskolása ellen, illetve az ellen, hogy az ellenzéki politikusok „ostoba kombinációkat” találjanak ki. Hangsúlyozta: főleg Budapesten tartózkodva tudatosítja, mennyire fontos, hogy Szlovákia stabil jogállam legyen. Megjegyezte, mindig, amikor külföldön van, az ellenzék támadásba lendül és gyalázkodni kezd. „Nem fogok részt venni sem én, sem az SNS ezekben a játékokban, melyeket a médiában folytatnak, és amelyek egyedüli célja, hogy destabilizálják Szlovákiát. Ha releváns információim lesznek, ismétlem, bárkivel szemben könyörtelenül lépni fogok" - tette hozzá a házelnök.

TASR/para