Még mindig nem találták meg a Dunában eltűnt kamaszt

Vasárnap délutántól kutatnak a 13 éves Sárközi Márió után.

Még mindig nem találták meg a Dunában eltűnt kamaszt
A két folyó összefolyásánál fürödtek a gyerekek

A kiskorú srácot vasárnap délután 14.30 környékén látták utoljára, amint a Vág és Duna összefolyásánál, a bal oldali part közelében úszkál.

Mint arról korábban már beszámoltunk, több fiatal azt mondták a szüleiknek, hogy focizni mennek, végül azonban a Dunánál kötöttek ki. Mind a négyen bementek a vízbe, Máriót azonban elragadta az ár, a másik három fiún állítólag egy horgász segített.

Božena Bruchterová nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő közölte, hogy hétfőn reggeltől is folytatták a keresést, amelybe bevonták a bősi komplex mentőszolgálat egységeit is. Hozzátette, a magyar rendőrség is részt vesz a keresésben a Komárom és Esztergom közti szakaszon. A keresés azonban egyelőre eredménytelen.

(TASR)