Megkezdődtek a miniszteri tárgyalások Szöul és Phenjan között

Megkezdődtek csütörtökön a miniszteri szintű tárgyalások Észak- és Dél-Korea közötti április végi csúcstalálkozó előkészítéséről, és közben a tokiói sajtó arról adott hírt, hogy Japán és Észak-Korea között is sor kerülhet csúcstalálkozóra, talán már júniusban.

A két Korea közötti miniszteri tárgyalások helyi idő szerint reggel tíz órakor kezdődtek a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban. A megbeszélések előtt a dél-koreai küldöttséget vezető Cso Mjung Gjon országegyesítési miniszter úgy nyilatkozott: "Alapos konzultációkat folytatnak Észak-Korea képviselőivel, hogy sikeres legyen a csúcstalálkozó".

Közben az Aszahi Simbun című tekintélyes japán lap azt írta csütörtökön, hogy már júniusban sor kerülhet Abe Sindzó japán miniszterelnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozójára, amelyet Tokió kezdeményezett, felajánlva azt is, hogy Japánban rendezzék meg. Ezt a kérdés a lap tudomása szerint a minap megvitatták a Kim Dzsong Un vezette Koreai Munkapárt ülésén.     

Szuga Josihide japán kormányfőtitkár kitérő választ adott újságíróknak az erre vonatkozó kérdésre, de azt mondta, hogy Tokió különféle csatornákon, így a pekingi nagykövetségen keresztül is párbeszédet folytat Phenjannal. Japán-észak-koreai csúcstalálkozó utoljára 2011-ben volt. 

Az Aszan Simbun értesülései szerint Phenjanban fontolóra vették a tárgyalásokat külön mind a hat országgal, amely részt vett az észak-koreai atomválságnak szentelt tárgyalásokon. Közéjük tartozik az Egyesült Államokon, Kínán, Japánon és Dél-Koreán kívül Németország és Oroszország is. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő ugyanakkor azt mondta szerdán, hogy orosz-észak-koreai csúcstalálkozó megrendezése nincs napirenden.

Kim Dzsong Un a hét elején már felkereste Pekinget, előre nem bejelentett, háromnapos látogatást tett ott, tárgyalt többek között Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trumppal is. Kijelentette, hogy "a Koreai-félsziget atommentesítésének problémája megoldható, ha Dél-Korea és az Egyesült Államok jó szándékkal reagál az erőfeszítéseinkre, és megteremti a béke és a stabilitás légkörét".  Ez volt az észak-koreai vezető első kínai, és egyben első külföldi útja azóta, hogy 2011-ben apja, Kim Dzson Il halála után átvette az ország vezetését.

Az év eleje óta az enyhülés jelei mutatkoznak a Koreai-félszigeten. Részben a téli olimpia által nyújtott alkalmat kihasználva Phenjan számos békülékeny gesztust tett, amelyeket Dél-Korea kedvezően fogadott. A szöuli elnöki hivatal március elején jelentette be, hogy Mun Dzse In dél-koreai államfő és Kim Dzsong Un április végén találkozik Panmindzsonban. Előzőleg Phenjanban tárgyalt a dél-koreai elnök küldöttsége, élén Csung Jui Jonggal, a szöuli nemzetbiztonsági hivatal vezetőjével.

A koreai háború 1953-ban nem békekötéssel ért véget, hanem csupán tűzszüneti egyezménnyel, így a két Korea nemzetközi jogilag azóta is háborúban áll egymással. A két Korea harmadik alkalommal tartana csúcstalálkozót: 2000-ben és 2007-ben Kim Dzsong Il - Kim Dzsong Un apja - tárgyalt dél-koreai elnökökkel.

MTI/para