Megtalálták Ivánt Röszkén

A történet azzal kezdődött, hogy egy nevének elhallgatását és arcának nem mutatását kérő dél-magyarországi férfi, aki a nemrég még az iszlamistákkal rokonszenvező, ma már hevesen iszlamofób Betyársereghez tartozik, a Röszke melletti kukoricásban mobilokat talált, amiket elmondása szerint a „migránsok” hagytak ott; és átadta őket a magyar köztévé Híradójának.

Megtalálták Ivánt Röszkén

A Híradó napokon át külön rovatban ismertette a mobilokon található felvételeket, a szokott öblögetős, hüledezős, álriadt hanghordozással. Az üzenet az volt, hogy a mobilok tulajdonosai között biztosan megtalálhatók az Iszlám Állam emberei vagy hívei, kiknek a vérében van a terrorizmus.

A felvételeket megnézették a magyar médiában már untig szerepeltetett szakértőkkel, de egy-két újonnan felbukkanóval is. Egytől egyig hasonlóképpen hüledező, csöndben felháborodós bölcsességekkel igazolták ezt az üzenetet, mintha roppantul értenének hozzá. A tartalmakat vizsgálni kezdte a Terrorelhárítási Központ, és szintén nagyon komoly bölcsességeket mondott, bár titkosszolgálat lévén nem lehet tudni, pontosan mire jutott (rosszat sejtek).

Az ÉS e heti számában (ma reggeltől kapható nyomtatott formában, vagy elérhető online, fizetősen) bátorkodtam bizonyítani, hogy a Híradó munkatársai és szakértői többször valótlanságot terjesztenek. Fogalmuk sincs, hogy mit látnak a képeken, nem is kíváncsiak rá, csak nyomják az agitprop mantrát.

A képek egyáltalán nem bizonyítják, hogy terrorista vagy az Iszlám Állam híve gyűjtötte őket. Ellenkezőleg. Bizonyos jelek például arra utalnak, hogy az egyik mobil tulajdonosa jemeni, azaz egy Szíriától 3000 kilométerre lévő országból menekült el, és a dzsihádi terroristákkal ellenkező oldalon áll.

Pedig azt, hogy mi van a fotókon, videókon, sok esetben nagyon egyszerűen ki lehet deríteni, ha vesszük a fáradságot. A Google képkeresőjében rá kell keresni a képre, ott megtaláljuk, milyen oldalról töltötték le, majd a Google fordítójába be kell másolni az arab szöveget (ha van), és egy gombnyomással lefordíttatni – lehetőleg angolra, mert a gép magyar szövegeket is angol közvetítéssel fordítja, néha nevetséges techno-leiterjakabokat idézvén elő.

Az ÉS-ben három olyan példát írtam meg, ahol a Híradó szerkesztői és szakértői totálisan és tendenciózusan mellétrafáltak. Íme, egy negyedik látványos kamu elemzése, kihasználva az online média többletlehetőségeit.

Többek között Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőnek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docensének is mutattak fotókat, aki egyébként ufológusként ugyancsak nemzetközi szaktekintély. Tehát amit mond, az úgy van – illetve a köztévé célba vett közönsége számára úgy kell hogy legyen. Spöttle – más szakértőkkel együtt – bizonyítva látja, hogy a mobil tulajdonosa „szimpatizál az erőszakkal és a radikális nézetekkel” (a Híradó fogalmazása).

„Az egyik legbetegebb fotó, amit életemben láttam” – mondja borzadó tekintettel egy képről, amelyen a Híradó leírása szerint „egy halott csecsemő látható (...), egyik kezében fegyverrel, a másikban tőrrel, körülötte pedig üres alkoholos üvegekkel”. A szakértő „álmenekülteknek nevezte azokat, akik így [ilyen fotókkal a mobiljukban] érkeznek Magyarországra, az Unióba”. S ő maga is mondja, hogy elnézve a képeket, egyre jobban aggódik. A Híradó nem akar megrémíteni, kiblőrözi a csecsemőt, mint annak idején Lomnici exfőbírót. Óvva minket a látványtól.

Ami most tényleg bitangul gusztustalan.

A Magyar Idők című kormánybarát napilap – és szerinte Spöttle – már óvatosabb.  Nem jelenti ki, hogy a gyermek halott, hanem úgy fogalmaz, hogy a bizarr fotó „akár halott gyerekről is készülhetett, ezt azonban a szakértő [Spöttle] már nem tudta eldönteni”. Attól tartok, a Magyar Idők e cikkét kevesebben olvasták, mint ahányan a köztévé híradóját látták, a Híradó viszont kisujját se mozdította, hogy a csecsemő halott voltáról tett egyértelmű kijelentést legalább árnyalja, nem hogy visszavonja. Úgyhogy a dezinformáció most már megállíthatatlanul járja a maga útját a magyar nyilvánosságban.

A Google képkeresője a blőrözés ellenére is simán kiadja az eredetit (csak erős gyomrúak kattintsanak rá). Ebből kiderül, hogy (először is) a csecsemő nemcsak hogy nem halott, de nem látszik rajt se betegség, se külsérelmi nyom, ellenben pirospozsgás, jól táplált és jó izomtónusú. A Híradónak vagy látomása volt, vagy hazudott.

Másodszor: nem kell biztonságpolitikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy valaki tudja, milyen viszony fűzi az iszlám fundamentalizmust az alkoholhoz. Ha valaki hithű muszlim ember – akár fundamentalista, akár nem –, és letölt ilyet a mobiljára, nem saját világnézetét propagálja, vadságát bizonyítva, hanem legföljebb azt akarja bizonyítani, hogy milyen ocsmány tud lenni – a Nyugat. És tényleg.

A kép – mint mondtam – piszokul gusztustalan. De miről szól? Hát – harmadszor – semmi köze az Iszlám Államhoz, de még a Közel-Kelethez sem. 2012-ben tették fel a közösségi médiára spanyol ajkú személyek. Ha valaki legyűri jó ízlését, és szemügyre veszi a linket, megtalálja a megfejtést: a célpont Mexikó, sőt a világ legnagyobb hatalmú drogbárójának, a börtönből nemrég megszökött Joaquín „El Chapo” Guzmánnak hasonlóan közutálattal övezett legidősebb fiacskája, művének folytatója, Iván.

A börtönt szintén megjárt s az igazságszolgáltatás megcsúfolásával kiszabadult, véreskezű aranyifjút hasonlítják egy állig felfegyverzett, tequilanyakaló, jóllakott csecsemőhöz. Szó se róla, nem épp ízlésesen, sőt bűncselekmény árán (kiskorú veszélyeztetése), azt viszont éppen nem bizonyítja a kép, hogy a készítő helyesli az erőszakot, főleg pedig a radikális iszlámista nézeteket.
Szörnyű dolgok vannak a nyugati világban, azon belül például Mexikóban. A bűnözés aggasztó méreteket ölt, és megmérgezi a társadalmakat. Azt se mondhatnánk, hogy uralkodik a jó ízlés. De az is aggasztó, hogy egy olyan európai országnak a szakértői, mely fennen hirdeti, hogy megvédi a züllött Európát a vérengző hajlamú illegális bevándorlóktól, ennyire nem tudják, sőt ennyire nem akarják tudni, mit látnak a szemükkel.

Olyan hülye terrorista ugyanis nincs, aki bűnjelként elhajigálja a tájékozódáshoz nélkülözhetetlen mobilját; de az, hogy a magyar nemzetbiztonsági szerveknek nem sikerült a több százezer illegálisan Magyarországra érkező külföldi közül egyetlen igazi terroristát sem kiszűrniük, nem azt jelenti, hogy ilyenek nincsenek.

Nagyon valószínűnek tartom, hogy vannak, csak nem a Közel-Keletről vagy Közép-Ázsiából jönnek, hanem a Nyugat-Balkán muszlim közösségeiből, ott ugyanis vannak terroristabázisok, ahonnan viszonylag rövid az út Szerbián és Magyarországon át Nyugat-Európába. És ha vannak ilyenek, akkor kiszűrésükre a magyar nemzetbiztonsági apparátus alkalmatlan, hiszen, mint a fenti példák is mutatják, felkészültsége csekély, valóságfelismerő képessége igencsak korlátozott. Legalábbis nagyon elmarad a vele és a Betyársereggel buzgón együttműködő köztévé agyromboló és hiszterizáló képességétől.

Kiegészítés: az ötödik hazugság, blöff, etetés, aljas hülyeség, nevezzük, ahogy akarjuk. A fönti cikk nyolcadik bekezdésében, „Többek között Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőnek” szöveggel belinkelt híradórészlet elején, 0:35-nél azt mondják, a képek „egy iszlám államos toborzóvideóból vannak.” Nem. A videó kikereshető a Youtube-ról, és arab anyanyelvű forrásaim szerint éppen ellenkezőleg, elítéli az Iszlám Államot, közli, hogy semmi köze az iszlámhoz. Kérdésem ezek után: Az M1 Híradója mikor mond igazat a „migránsok” ügyében?

Újabb kiegészítés: a hatodik hazugság (blöff stb.). Ebben a híradórészletben 1:20-nál arról beszélnek, hogy itt „gyerekek kapnak katonai kiképzést (…), némelyikük kezében fegyver is van”. El kell ismerni, hogy most az egyszer a szerkesztők óvatosak, és legalább nem állítják, hogy a felvétel az Iszlám Államban készült.

Közvetlenül a képsor után viszont megszólaltatják Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt, aki „a felvételeket látva” kifejti, hogy bármilyen hihetetlen, a gyerekek sokkal brutálisabbak lehetnek, mint a felnőttek, „kiskoruk óta részt vesznek emberek kivégzésében, lefejezésében (…) a probléma az, hogy ezen gyerekek száma drasztikusan nő”.

A probléma az, hogy a köztévé híradójának hazugságait, blöffjeit stb. lelkesen vagy csak kellő felkészültség híján ellenállás nélkül beszopó néző ebből azt szűrheti le, hogy ha ez a videó a „migránsok” telefonján van, akkor itt az Iszlám Államban képeznek ki brutális gyermekkatonákat. És az ismeretlen migráns ezt nézegeti saját maga terrorizmusra gerjesztése céljából üres perceiben, mielőtt bűnjelként eldobná a telefont.

Továbbá az is probléma (nekem; a szerkesztőknek és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőnek nem), hogy a Daes gyerekkatonáinak kiképzést lénylegesen mutató videókon a gyerekek nem ilyen egyenruhát viselnek, a tunika majdnem térdig ér, a terepszín összeállítása más, és a fejükön az Iszlám Állam emblémájával ellátott homlokkendő van. A kiképző pedig ott nem muszlim civil, hanem beöltözött, arcát eltakaró harcos. Mivel a magyar média szerkesztőihez és a benne megszólaltatott „nemzetbiztonsági” „szakértőkhöz” hasonlóan nem tudok arabul,  megkérdeztem valakit, aki tud. hogy gyanúmat tisztázza.

Tisztázta. A videó felirata szerint itt valóban nem gyermekkatonákat képeznek ki, hanem az Iszlám Államtól megint csak két és fél-háromezer kilométerre, az Iszlám Állam ellen hadat viselő Szaúd-Arábia egy asz-Szatifija nevű faluja mellett katonai napot tartanak a helyi iskolásoknak, Ali Músza Hikmi tanár vezetésével.

Erről eszembe jutnak az iskolai honvédelmi napok a testnevelés szakos Hámori „Jean” tanár úr vezetésével, amikor nem csak némelyikünk, hanem valamennyiünk kezében fegyver volt, mármint csehszlovák légpuska, és el is sütöttük. Én is. Egész jól ment a célbalövés. Aztán mekkora terrorista lettem.


A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.