Mekkora ország lehet az, ahol csak májusban 2,3 millió kocsit adtak el?

A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) által hétfőn közzétett adatok szerint éves összevetésben 9,6 százalékkal, 2,29 millióra nőtt a májusban eladott járművek száma. Áprilisban 11,5 százalékos, márciusban pedig 4,7 százalékos emelkedést mértek.

A Szlovákiánál 260-szor (igen, 260-szor) népesebb, azaz 1,4 milliárd lakosú Kínában, a világ legnagyobb nemzeti autópiacán februárban még 11,1 százalékos volt a visszaesés, azóta emelkednek az eladások. Az év első öt hónapjában 5,7 százalékkal, 11,8 millióra nőtt az eladott járművek száma. 

Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése, csakúgy mint az előző hónapokban, májusban is jelentősen - 125,6 százalékkal 102 ezerre - nőtt. 
A CAAM továbbra is arra számít, hogy idén a tavalyival azonos mértékben 3 százalékkal bővülnek az eladások a 2016-ban mért 13,7 százalék után. Mindazonáltal az import vámtarifák csökkentése jelentős bizonytalansági tényezőt jelent.

A kínai pénzügyminisztérium májusban jelentette be, hogy július 1-jétől 25 százalékról 15 százalékra mérsékli a legtöbb külföldi jármű esetében a vámtarifát. A vámcsökkentések ösztönözhetik az új autók vásárlását a második fél évben.

MTI