Melbourne-i gázolás – Állítólag a muszlimokkal szembeni rossz bánásmód ellen tiltakozott tettével a gázoló

Állítása szerint a muszlimokkal szembeni rossz bánásmód ellen akart tiltakozni tettével az az afgán származású ausztrál férfi, aki csütörtökön autójával szándékosan a járókelők közé hajtott egy gyalogátkelőn Melbourne-ben - közölték pénteken a hatóságok.

Melbourne-i gázolás – Állítólag a muszlimokkal szembeni rossz bánásmód ellen tiltakozott tettével a gázoló
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A rendőrség közlése szerint a férfi először különféle álmairól, illetve hangokról is beszélt, amikor tettének indítékáról faggatták, majd azt mondta, hogy a muszlimok iránti rossz bánásmód miatt szánta el magát tettére. A férfi menekültként érkezett Ausztráliába. 

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök pénteken azt közölte, hogy a vizsgálat első megállapításai szerint nem lehet megállapítani kapcsolatot a tettes és valamilyen terrorszervezet között, de ezt kizárni sem lehet egyelőre. 

A 32 éves elkövető kábítószerfüggő és pszichés problémákkal is küzd - derítették ki a nyomozók. 

A hatóságok szerint szándékos volt a gázolás, amelyben húsz ember sérült meg, hármuk állapota továbbra is válságos. Arra azonban továbbra sincs bizonyíték, hogy az incidenst kapcsolatba lehetne hozni a terrorizmussal.

Hősként ünnepelték Ausztráliában azt a szolgálaton kívüli rendőrt, aki a gázolás idején éppen a közelben tartózkodott, és elsőként sietett oda a járműhöz, amely - miután nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott - egy úttesthez rögzített záróelemnek csapódva állt meg. Egyenruhás rendőrök is rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és a gázoló férfit eszméletlen állapotban húzták ki a járműből.

(MTI)