Miért lázadtok?

Tíz éve disszidáltam Magyarországról. Nemrég egy érdekes kísérletet hajtottam végre magamon: egy héten keresztül a magyarországi kormánypárti sajtóból tájékozódtam. Amikor véget vetettem az emberkísérletnek, más médiumokon keresztül is visszaolvastam, mi történt az elmúlt héten, akkor úgy éreztem, újra kivándoroltam.

Miért lázadtok?
Kép: Bounty. A lázadók kiteszik Bligh kapitányt és a tiszteket 1789. április 29-én. Robert Dodd festménye

Sokan születtünk még a kommunizmusban, a korban, amely egy párhuzamos valóságban, állami szinten gerjesztett és terjesztett hazugságokra épült.

A jelenlegi magyar kormány tevékenysége alapján újra sokakban felmerülhet a kérdés: igen, én is egy hamis utópiában nőttem fel - de egy ilyen történelmi korszakban fogunk felnőni és talán meghalni is? Miért kell egy egyszer már meghaladott korszakot újra visszahozni mindennapjainkba?

Egy biztos: izgalmas és tanulságos időket élünk. A napokban nagyot ment a fideszes törzsszavazó levele, amelyet az index.hu hírportálnak írt egyik olvasójuk. Sokan nem értették, miért kellett lehozni címlapon az anyagot, pedig minden benne van, amit a mai korról el lehet mondani. Aztán értetlenkedtünk és megdöbbentünk, miért és hogyan lehetséges, hogy ma emberek bezárják magukat egy alternatív valóságba.

Hasonló megrökönyödésre adhat okot e párhuzamos valóságot kialakító sajtó szerkezete, amikor a kormánypropaganda gépezete nem is nagyon ügyelve a látszatra, nyíltan politikai utasításokat hajt végre.

Csúcsra jár a Soros-, és menekült-ellenes propaganda, miközben a miniszterelnök keleten diktátorokkal találkozik. Mi történik itt? Hogyan értsük meg ezt a párhuzamos valóságot és azokat, akik ebben élnek?

Illúziók fogságában

Kezdjük azzal, hogy a múltról alkotott elképzeléseink sokszor csak illúziónk áldozata. Ha a Kádár-rendszerre visszaemlékezünk, sokan közülünk - akik akkor már éltek - úgy gondolják, hogy tűélesen meg tudták különböztetni a rendszer által terjesztett álvalóságot saját, személyes valóságuktól. Ez igaz lehetett azokra, akiknek volt lehetőségük Nyugatra utazni, de a magyarok döntő része nem láthatott és érzékelhetett más alternatívát, ezért elfogadta a rendszer hazugságait. A társadalom erre, rögtön az 1956-os forradalom leverése után, katonailag is kényszerítve volt.

Természetesen magától értetődik, hogy az elnyomó hatalommal szembeni, bármilyen típusú együttműködés számtalan fokozatból áll. Kezdve azzal, ha nem “lázadsz”, csak éled a “békés polgárok” életét, akkor máris hozzájárulsz a rendszer konszolidációjához. Így történhetett, hogy akik akkor éltek, maguk is megosztották a rendszer hazugságait, mert az a világ volt a számunkra egyetlen létező és valóságos. Akik akkor "történelmi igazságról", rendszerváltásról beszéltek, csupán romantikus lelkű futóbolondoknak tűnhettek. Nem volt más választás.

Liberális demokrácia, mint alternatíva

Amikor a kommunizmus rendszere meggyengült és a rendszerváltással együtt lehetőséget kaptunk egy új és létező alternatíva - a nyugati liberális demokrácia - választására, az emberek fellázadtak. Többszázezres tüntetéseket élhettünk meg Budapesten, valóban felszabadító hatású, örök élmény volt. A diktatúra összeomlott. De mit akartunk valójában, szabadságot vagy igazságot? 27 évvel a rendszerváltás után az ügynökakták a mai napig nincsenek megnyitva, a magyarok nem igazság után vágytak, hanem valami mást - és ezt a liberális demokrácia felkínálta: a szabadságot. Megkaptuk.

Emlékszünk még a 90-es évekre, milyen felszabadító élmény volt, hogy a demokráciában büntetlenül megmondhattuk az igazságot, de ugyanazzal a lendülettel hazudhattunk is?

Nagyon lebutítva ugyanis ennyi a különbség egy diktatúra és a liberális demokrácia között. Egy jól működő demokráciában ugyanis ha egy politikust hazugságon értek, nagyjából másnap le kellett mondania, ha egy újságíró hazugságot írt le, másnap kirúgták.

Egy ilyen, íratlan közmegegyezésen alapuló berendezkedés azonban csak úgy működhet, ha az igazságról a szó Felvilágosodás korabeli értelmében beszélnek, amikor a szavak alapvető összhangban vannak a valósággal. Természetesen jogod van hazudni egy liberális demokráciában, de annak következményei vannak rád nézve.

Magyarországon a liberális demokrácia fenti alapelve, ha létezett is valamikor 1990 után, a 2000-es évek közepétől rohamosan hanyatlani kezdett. A világban szintén hasonló jelenségekre figyelhettünk fel az elmúlt években, és nem csak a Kreml környékén. Ma már ott tartunk, hogy e közmegállapodás felrúgása miatt sikerült Nagy-Britanniának kikerülnie az Európai Unióból és legutoljára pozíciókat szerzett az USA-ban is és egyáltalán nem lehet tudni: a hazugság diadalmenete mikor fejeződik be.

Egyáltalán: túléli-e a liberális demokrácia ezt a diadalmenetet?

Védekezni és megérteni

Igen, már hallom: de a Google és a Facebook is megpróbálja visszaszorítani a propagandaoldakat, a hamis hírek terjesztését, dicséretes. Csakhogy ez a védekező szándék abból a feltételezésből indul ki, hogy a közéletben és a közbeszédben lehetséges a korábbi állapot helyreállítása, az igazság tiszteletben tartása, ahogy azt a Felvilágosodás kora óta ismerjük. De a magyarországi helyzet alapján az is elképzelhető, hogy egy olyan korszakba értünk, amikor ez a védekezés egyszerűen nem fog működni.

Ennek az lehet az oka, hogy a már említett, íratlan társadalmi szerződést egyszerűen túl sok ember rúgta fel és számukra már nem jelent semmit. Ha most elolvasod a fideszes törzsszavazó index.hu-nak írt levelét, megérted mire gondolok. Természetesen megtalálhatjuk a bűnbakot a Facebook algoritmusaiban, okkal vádolhatjuk az orosz propagandát vagy a hamis híreket, összeesküvés-elméleteket terjesztő kamu weblapokat is, amiért a szeriőz újságírás és a tények és az igazság tisztelete visszaszorult, de fel kell tenni a kérdést:

a fenti módszerek valóban sikeresek lehetnének, ha nem lenne rá társadalmi igény?

2017 - a lázadás éve?

Mi van akkor, ha az emberek egy része ma ugyanolyan okokból lázad - vagy érzi magát lázadónak - és tiltakozik a liberális demokrácia igazságai ellen, mint amikor a kommunizmus hazugságai ellen lázadt fel? Egyszerűen azért, mert tele van a tökük azzal, hogy senki nem kínál fel számukra egy másik alternatívát?

Lehetséges, hogy az emberek azért sokaltak be, mert mindenhol csak azt hallják, hogy a liberális demokrácia, a piacgazdaság és a globalizáció triumvirátusa a lehetséges világok legjobbika, és ennek esetenkénti kudarcai, sőt, néha szükséges rossz választásai is csak egy út a rendszer megreformálásához?

Mi van akkor, ha ez sokak szemében magának a rendszernek a kudarcát jelenti. Az iraki háborútól (a demokrácia kudarca), a pénzügyi világválságon át (a piacgazdaság kudarca), a migrációig és a növekvő egyenlőtlenségekig (a globalizmus kudarca)?

“Alternatív tények”, mint új alternatíva

Sokan, saját életkörülményeik romlásának hatására, újra illúziók fogságába kerültek és válaszokat szerettek volna hallani. Ez a helyzet kényszerítette ki, hogy létrejött egy új alternatíva, az 1789-es értelmében értett igazság alól "felszabadított" világ, az "alternatív tények" világa.

Ezt a választási lehetőséget kínálja most Oroszország, Orbán Viktor Magyarországa és az illiberális demokrácia modellje. A Felvilágosodás utáni korszak új alapszabályát Alexander Dugin, Putyin ideológusa fogalmazta meg:

"Az igazság hit kérdése. A tény pedig az, amiben a többség hisz".

Ez Orbán Viktor üzenete is, amikor a Fideszt és politikáját nem a tények-, hanem a vallásos hit erejére építi. Innen nézve, egyből érthetővé válik az indexnek levelet írt fideszes törzsszavazó zárt gondolati világa és fanatizmusa is. Mert a Fidesz szavazói szenvedélyesen osztják Orbán igazságát, még akkor is, ha tudjuk és tudják ők is: az orbáni igazságok a liberális demokrácia keretei között hazugságoknak számítanak.

És itt találjuk annak a magyarázatát is, miért nem volt képes a magyar ellenzék eddig felülkerekedni az orbáni politikán. Azért, mert még mindig a tények alapján próbálnak érvelni Orbánnal szemben.

Ennek az új “alternatív” korszaknak a lényegét ismerte fel a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is, amikor május elsején azt üzente a demonstrálóknak: „Higgyetek bennünk akkor is ha hibázunk, és magatokban, mert csak veletek együtt sikerülhet."

De akkor minden elveszett? Nem!

A meccs megfordítható, de látni kell, hogyan állunk, kik a sérültek, kiket állítottak ki és melyik csapatrész megerősítésére van szükség. Demokratikus intézményeinket brutálisan lerúgták, jogállamiságunkba páros lábbal, hátulról szálltak bele. A gyűlöletbeszéd törvényi korlátozása, a politikai korrektség és az európai integráció piros lapot kapott. Az ellenfél egész pályás letámadást indított meg, átrohantak a középpályán és kapunk elé szögezett minket.

És ez sem elég, mert jelenleg már a bírót támadják.

Ha van napjaink populistáiban, fasisztáiban és nacionalistáiban valami közös pont, az éppen az újságírók gyűlölete, akik Trump szerint a "nép ellenségei", vagy Németh Szilárd, rezsibiztos szerint "Soros ügynökei".

Korábban ezeket a politikusokat elítélték és az adott politikus távozhatott funkciójából.

Ma már fordított és roppant perverz a helyzet: a hazugságon ért politikus (vagy a hozzájuk köthető szervilis propagandasajtó) lazán visszatámad, és nagy hangon, kitartóan vádolja az adott kritikus médiát.

Mik az esélyei libdemnek az információs háborúban?

Mondjuk ki: ma Magyarországon és a térségben a liberális demokrácia utolsó, megmaradt bástyái a nemzeti kormányoktól függetlenül működő szerkesztőségek. Nem véletlen, hogy a Fidesz el akarja hitetni, erre a szolgáltatásra már nincs szüksége a társadalomnak, és ez az oka, hogy a populista nacionalista politikája az akadémiai szabadságot jelképező CEU, az autonóm polgárságot jelképező NGO-k mellett a tények és igazság tiszteletén alapuló független médiát támadja a legjobban. Nem lesz könnyű meccs.

A magyarországi független sajtót becélzó, a politika részéről érkező koncentrált, nehéztüzérségi támadás brutális erejű és olyan, sokszor lehetetlen helyzetbe taszítja e szerkesztőségek működését és ezzel védekező pozícióba szorítják őket, amely feloldhatatlan konfliktusok tucatjait hozta el számukra.

Ma már ott tartunk, hogy ennek a sajtónak jelenleg egyetlen feladata van: a túlélés és becsületének megőrzése.

Ki van ez találva: a fideszes pártsajtó azért támadja olyan hevesen a maradék független magyar médiát, mert tudják: ha sikerül kialakítani e politikai támadások hatására egy olyan értelmezési keretet, amelyben e maradék szerkesztőségeknek fel kellene adni küldetésüket - értsd: pártatlan tájékoztatás - és sikerülne bevonni őket az igazságért és a média maradék becsületéért folytatott személyes belharcokba, akkor ezzel pont e független média lényegét és értelmét pusztítják el.

Ugyanis pontosan ez az a sajtó, amitől a populisták rettegnek:

bármely országban, ha hatalomra kerülnek, megpróbálják elpusztítani a független médiát.

Hála a szólásszabadságnak, azok is hatalomra kerülhetnek, akik hazugságokkal operálnak, csakhogy rögtön utána, ezt a szabadságot be is akarják tiltani.

Ez a történet meglehetősen ismerős nemcsak a régiós országokból, de azon események alapján is, ami ma Magyarországon történik.

Tudjátok, mit kell megvédenetek.