A miniszterek köpni-nyelni nem tudnak Kaliňák-ügyben

camera

1

A miniszterek köpni-nyelni nem tudnak Kaliňák-ügyben

Fotó: tasr 

Megosztás

Az ellenzék ismét megkísérelné leváltani a minisztert, aki a jelek szerint védhetetlen, még sajátjai számára is.

Diplomatikusan nyilatkoznak Robert Kaliňák ügyében a Smer miniszterei, de óvatosan bánnak a szavakkal, nem állnak egyértelműen a miniszter mögött. Többnyire azzal védekeznek, hogy nem rendelkeznek elég információval.

"Én csak a médiából értesültem erről, és mindezt teljesen eltérően prezentálja az ellenzék és a miniszter" – jegyezte meg Tomáš Drucker egészségügyi tárcavezető. Mint mondta, erről megkérdezte a feleségét is, aki pedig azt válaszolta, hogy ez az egész ügy elég fura, egyáltalán nem érti.

Miroslav Lajčák külügyminiszter azt mondta, hogy ő a külpolitikával foglalkozik, és a Kaliňák-Bašternák-ügyet csak felszínesen követi nyomon. Hozzátette, hogy erről nincs véleménye, ugyanakkor nem tudja, kinek kellene hinnie. Hangsúlyozta, hogy Kaliňákkal még nem beszélt erről.

Ivan Švejna, a Híd munkaügyi államtitkára azt mondta, hogy van véleménye az ügyben, de azt megtartja saját magának, mivel úgy egyeztek meg, hogy erről a pártelnök nyilatkozik.

A pártelnök, Bugár Béla azonban védi Kaliňákot, ahol csak bírja: Bugár szerint nincs egyértelmű bizonyíték Kaliňák ellen

Erről pedig már az ellenzéki Igor Matovičnak is megvan a véleménye: Kaliňák még Bugár csalásait is eltussolja!

Az ellenzék szerint Kaliňák segített eltussolni Ladislav Bašternák cégének több milliós adócsalás gyanújával kapcsolatos ügyét. A cég, amelynek pedig Bašternák is tulajdonosa volt, több százezer eurót utalt át Kaliňák számlájára. Ennek a cégnek volt a társtulajdonosa Ján Počiatek is, aki Veronika Remišová (OĽaNO-NOVA) szerint éppen emiatt az ügy miatt távozott a politikából a választások után.

(SME/para)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program