Ne te szülj nekem rendet

Kovács Zoltán Ph. D., a magyar kormány szóvivője tegnap egy sajtóértezleten nem adott szót Dan Nolan brit újságírónak, az Európai Sajtódíj jutalmazottjának, pedig az utóbbi hivatalos meghívót kapott. Ez nem semmiség, a magyar kormányzat újabban meg se hívja némely tájékoztatókra azoknak a hazai médiatermékeknek a képviselőit, amelyek egy rossz szót mondanak róla, hiába vannak törvényesen regisztrálva, és hiába népes a közönségük.

Ne te szülj nekem rendet
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Kovács nem indokolta, miért nem ad szót Nolannak, elvégre nincs rá kötelezve. Pontosabban annyit mondott, hogy „ennek megvan a rendje”, értsd: Magyarországon az a rend, hogy az történik egy sajtótájékoztatón, amit ő akar.

Pedig Nolan világlapot képviselt, az első sorban ült, tartósan jelezte, hogy szólni akar, és kipreparált jegyzetpaksamétát is mutatott, nyilván arra vonatkozott volna a „nagyon fontos kérdése” (a „nagyon fontos” jelző hiányzik a feliratozásból –  de Kovács kommunikációs igazgató, valamiféle, csakis kormánytisztviselők által  birtokolható hatodik érzékkel tudta, hogy Nolan úgysem kérdezhet fontosat. Végül nem azzal győzi meg a Rend fensőbbségéről a folyamatosan jelentkező Nolant, hogy várjon a sorára, úgyis kérdezhet majd, ha már egyszer meghívták, hanem beígérte, hogy ha makacskodik, kikísérteti az őrökkel.

Ahogy mondani szokás: aztán még ő volt megsértve. Kovácsnak ugyanis van egy hivatalos kormánytisztviselői blogja, ahol egy nappal az esemény után, talán a felzúdulás hatására ki is oktatja Nolant. Azt nem árulja el, hogy milyen felsőbb meggondolásból nem hagyta szóhoz jutni, de így elmélkedik: „A Guardian tudósítója talán nem ismeri a szabályokat, mert inkább pártaktivistának tűnik, mint hivatásos újságírónak. Valamikor régen az újságírókat kötötte egy szabály, a szakma etikai kódexébe tartozott, hogy objektivitásra kell törekedniük a híradásban, és kerüljék a pártosnak vagy elfogultnak látszó magatartást.”

Sohasem gondoltam magamat professzionális újságírónak, de ismereteim szerint ez a szabály csak egy kis – főleg a közszolgálati – részére vonatkozik. Ahol sajtószabadság van – Kovács úr talán emlékszik erre a fogalomra CEU-s tanulmányaiból – ott az írott sajtóban ilyen szabály nincs. Igen, ha az ember tényeket tár fel, akkor meg kell kérdezni a másik oldalt, de ez nem az etikai kódex része vagy magatartás kérdése, hanem jogi biztosíték. Aki meg sem kísérli, az kockázatot vállal. De azt senki sem írhatja elő, hogy az ellenőrzött tényekből az újságíró csakis „objektív”, vélemény nélküli, értsd: a mostani magyar kormánynak tetsző következtetéseket vonjon le.

Nolan pártosságának rettentő bizonyítéka Kovács szerint az is, hogy a közösségi médiában hónapokkal ezelőtt magyar kormánytagokon gúnyolódott. Ennyi elég ahhoz, hogy amint átlépi (kívülről) a magyar határon, becsukja a laptopját, és ne merjen újságírással foglalkozni, szerencsétlen dilettáns, még azt se tudja, hogy tilos.

De legyünk megértőek: Kovács kormányszóvivő minden újságírói erények közül a pártatlanságot, a kiegyensúlyozottságot, a tárgyilagosságot, az elfogultság hiányát becsüli a legtöbbre. Mindezeket én is nagyra tartom. Kérem is a T. Hivatalt, majd értesítsen, ha a sajtótájékoztatókra nem meghívja, nem kérdezni hagyja, hanem kitiltja onnan az új kormányzati média hivatásosokkal (úgy értem) benépesített, adófizetői pénzzel degeszre tömött, gonosz hülyeségeket terjesztő orgánumait, az Origót, a TV2-t, a Lokált, a megyei egyenlapokat és társaikat. Majd, egyszer, nekem ráér. Sokat kérek?

 

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.