Nem hagyták jóvá az OĽaNO javaslatát a vagyon eredetének igazolásáról

A vagyon eredetének igazolását szabályozó feltételek a polgári eljárás során nem fognak változni. A parlament kedden nem támogatta Veronika Remišová (OĽaNO) és Grendel Gábor (OĽaNO) törvénymódosító javaslatát, akik szerint a jelenlegi szabályozás működésképtelen, többek között azért, mert könnyen kijátszható. 

A javaslattal egy olyan elvet akartak törvénybe foglalni, mely szerint nem minősülhet törvényesnek az a bevétel, amely ún. szokatlan üzleti eljárásból származik. Ez utóbbit a pénzmosás ellenni harcról szóló jogszabály pontosan meghatározza.  

Törvénytelen bevételről kellene tehát beszélni akkor is, ha indokolt azt feltételezni, hogy az bűncselekményből származó bevétel tisztára mosásával van összefüggésben.

„Egyúttal meg kell határozni, hogy az államügyész javaslatára a bíróság dönt arról, hogy a vagyon törvényellenes tevékenységből származik-e – figyelmeztetett Remišová és Grendel. 

A javaslatuk szerint a Büntető Törvénykönyvnek is változnia kellene: ha egy személy komoly bűncselekményt követett el, amilyen például a zsarolás, pénzmosás vagy pénzhamisítás, akkor bizonyítania kell, hogy vagyonának mely részét szerezte törvényes bevételből. Ellenkező esetben ezt a vagyont elkobozhatják.

TASR