Nem tudni, Zeman józan volt-e, mindenesetre európai háborút vizionált

camera

1

Nem tudni, Zeman józan volt-e, mindenesetre európai háborút vizionált

Fotó: AP 

Megosztás

Ukrajna számára a Krím elvesztése "lezárt ügy", a kérdést pedig azzal lehetne rendezni, hogy Moszkva kifizeti a területet Kijevnek - javasolta kedden Milos Zeman cseh elnök Strasbourgban az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében. 

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint Zeman törvénytelennek nevezte a Krím orosz bekebelezését, hozzátette azonban, hogy a történetnek vége. "A Krímet annektálták, ez kétségbevonhatatlan. Ez lezárt ügy – mondta.

A cseh elnök ezért azt javasolta, hogy Moszkva fizessen kártérítést Kijevnek, vagy pénzügyi formában, vagy kőolajjal és gázzal.

Zeman úgy vélekedett, ha Ukrajna elutasítaná a kárpótlást, "európai háború" robbanna ki. "Ha vissza akarjuk foglalni a Krímet és vissza akarjuk csatolni Ukrajnához, az európai háborút robbanthat ki" – hangsúlyozta Zeman Joachim Gauck volt német szövetségi elnököt idézve. Ezt a háborút pedig feltétlenül el kell kerülni – figyelmeztetett.
A TASZSZ orosz hírügynökség azt emelte ki Zeman felszólalásából, hogy a cseh elnök sürgette az ET-t, kezdjen párbeszédet Oroszországgal a vitás kérdések rendezése céljából. "Megvitattam az ET képviselőkkel azt, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha Oroszország nem fizeti be hozzájárulását a szervezet költségvetésébe. Azonban ha önök nem akarják, hogy Oroszországot képviseljék a közgyűlésen, akkor az országnak miért kellene pénzügyi hozzájárulást fizetnie annak a szervezetnek, amelyben nincsen képviselve?" – tette fel a kérdést Zeman.
A cseh államfő közölte: tudomása szerint az orosz hozzájárulás a teljes költségvetés 10 százalékát teszi ki, ami jelentős összeg. Hangsúlyozta, hogy ha egy embernek vagy egy államnak a viselkedését meg akarják változtatni, azt párbeszéd útján kell megtenni. Párbeszéd hiányában márpedig nem lehet előre jutni, mi több, végzetes hiba – tette hozzá.
Oroszország júniusban függesztette fel az Európa Tanácsnak szánt idei befizetéseit.

Miután Oroszország 2014 márciusában elcsatolta a Krím félszigetet Ukrajnától, az ET határozattal megvonta a parlamenti közgyűlésbe delegált orosz képviselőktől a szavazati jogot, illetve az ET intézményeiben és választási megfigyelő misszióiban való részvétel jogát is. Moszkva álláspontja az, hogy a befizetéseket addig nem újítják fel, amíg nem állítják helyre teljes mértékben az orosz delegáció jogait az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében.

MTI

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program