Nembiztonság

Nem, maradok a feszültségmentes, informatív bevezetésnél. Pár nappal azután, hogy lezajlott a magyar népszavazás, amelynek fontosságát a kormány többek közt azzal a tétellel indokolta, hogy minden terrorista migráns (tehát ha nincsenek migránsok, nincs terrorizmus sem), érdekes közlemény jelent meg a Magyar Idők című kormányközeli lapban.

Az újság értesülése szerint „egyetlen hajléktalan személy nevére hozzávetőlegesen kétszázezer feltöltős telefonkártyát vásároltak magyarországi szervezett bűnözői körök a Magyar Telekomtól”. és a kártyák egy része a párizsi és brüsszeli merényleteket végrehajtó terrorista csoport kezébe jutott.

Ahogy 1989 táján fogalmazták volna a közleményekben, a hírt megdöbbenéssel és felháborodással fogadták a politikusok, köztük az úgynevezett szakpolitikusok is. Németh Szilárd, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes alelnöke kijelentette: az ügynek fel kellett volna tűnnie a Magyar Telekomnál, és „minimum egy bejelentést megért volna” A bizottság szocialista, vagyis ellenzéki elnöke, dr. Molnár Zsolt pedig úgy nyilatkozott, hogy „teljességgel elfogadhatatlan, ha a rendvédelmi szervek és a telefonszolgáltató orra előtt valóban több százezer azonos névre kiállított SIM kártyát helyezhettek forgalomba”.

Másnap az Indexen megjelent az az értesülés, hogy „Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is kiemelt, napi (online) kapcsolatban áll az összes mobil-és egyéb hírközlési szolgáltatóval – már csak az adatszolgáltatások miatt is”. Nagy baj is volna, ha nem állna. Tehát míg a nemzetbiztonság ellenőrzéséért felelős kormánypárti politikus meg sem említi a nemzetbiztonsági apparátust, az ellenzéki politikus pedig – ugyancsak a mobilcég hibáztatásával és a rendőrséget is magában foglal, általános „rendvédelem” szóba hozásával – elkeni a titkosszolgálatok szerepét, azok valójában súlyos hibát vagy mulasztást követtek el.

Mulasztásra utal a Népszabadságnak az a közlése is, hogy a Terrorelhárítási Központ nem tudott a kétszázezer kártyáról, amíg a francia és belga szervek nem értesítették. Erről a TEK képviselője a múlt héten (tehát a népszavazás előtt) számolt be a parlament Honvédelmi és Rendészeti (tehát nem a Nemzetbiztonsági) Bizottsága előtt a múlt héten, azaz még a népszavazás előtt. Hogy az értesítés mikor jött a franciáktól és a belgáktól, az nem derült ki. És ezzel le is zárom a publicisztikamentes, tájékoztató részt.

Kezdjük elölről az eseménytörténetet.

2015 nyarán több százezer menekült utazott át Magyarországon. A magyar titkosszolgálatoknak tudniuk vagy legalábbis sejteniük kellett – hiszen nemcsak a józan ész, hanem a kormány ideológiája is elég volt a sejtéshez –, hogy ebben a tömegben terroristák is vannak. Ez később bebizonyosodott. Hogy miért nem szűrtek ki egyetlenegy terroristát sem, illetve hogyan intézték el hallgatással azt a tudatot, hogy nagy valószínűséggel terroristákat szabadítottak Nyugat-Európára, amit a kormánypropaganda szerint éppen hogy védtek – azt nem itt és talán nem nekem kellene földerítenem.

2015. november 13-án a párizsi öngyilkos merényletek 130 emberéletet követelték (az elkövetőkét nem számolva bele).

Három hét múlva, december 4-én kiderült, hogy a párizsi terrortámadások egyik fő szervezője, Salah Abdeslam szeptemberben kétszer is járt Budapesten, itt terroristákat vett föl a kocsijába, és velük tért vissza Ausztrián át nyugatabbra. Lázár János, mint a hírszerzésért felelős miniszter, elismerte, hogy erről a magyar titkosszolgálatoknak fogalmuk se volt, csak a „partnerszolgálatoktól” értesültek róla. Megjegyzem: ugyanúgy, mint később a kétszázezer kártya megvásárlásáról, pedig arra több idejük volt. Az se vetődött fel bennük, hogy Abdeslam hogyan kommunikálhatott az itt tanyázó terroristákkal, pedig hogy a „migránsoknak” milyen mobiljaik vannak, és hogyan töltik fel, a civilek között is beszédtéma volt, pártállástól függetlenül.

2016. március 18-án fogták el Brüsszel hírhedt Molenbeek negyedében Salah Abdeslamot, ezután járta be a világsajtót az az információ, hogy a párizsi terroristák titkosítás helyett egyszer használt, feltöltőkártyás mobilokkal, szakzsargonban: burnerekkel üzengettek egymásnak a merénylet előtt. (A New York Times hozzájutott a francia rendőrség 55 oldalas jelentéséhez, amiből kiderült, hogy a terroristák „ládaszámra” dobálták el a mobilokat.) Az Iszlám Államot mégiscsak Szaddám katonai elhárításának tisztje hozták létre, értenek hozzá, gyorsan tanulnak, alkalmazkodnak a Snowden-akció nyomán kialakult új hírszerzési viszonyokhoz.

Március 22-én harmincöt emberéletet követeltek az összehangolt brüsszeli terrortámadások. És itt kezdhetném újra a cikket: Romániában – Magyarországgal ellentétben, noha sokkal kevesebb valódi migráns és terrorista haladt át rajta – azonnal téma lett a civilek és a politikusok között is, hogy ha ennyire könnyű a személyazonosság igazolása nélkül feltöltőkártyához jutni, nem használták-e ki ezt a terroristák.

Ezekre a kérdésekre válaszolt Dacian Cioloş román miniszterelnök potom fél évvel ezelőtt, idén március 27-én (fél évvel ezelőtt) egy tévéinterjúban. Igen, tudnak róla, hogy az Unió területén végrehajtott terrortámadások előkészítésében felhasználtak román feltöltőkártyákat. Igen, az SRI (a Román Információs Szolgálat, belső hírszerzés) rajta van a témán. Az SRI megerősítette, hogy a partnerszolgálatokkal közösen (nem utólagos értesítésből) szerzett adatok szerint bőven használnak román kártyákat a „konfliktusövezetben”, Szíriában és Irakban, ahol aktív az Iszlám Állam. Hogy kit hívnak ezekről a telefonokról, annak a megállapításához viszont nagyon sok emberi kapacitásra van szükség.

Romániában emiatt idén áprilisban kerültek újra napirendre olyasféle törvénymódosítások, amilyenek a magyar szakpolitikusoknak most jutottak hirtelen az eszükbe (a brutális felhatalmazási törvény, alkotmánymódosítás megfogalmazásakor erről valahogy pont megfeledkeztek).

Szó se róla, az SRI-ről és a különféle román politikusokról sok rosszat lehet mondani. De ilyen az, amikor a nemzetbiztonság működik, és nem csak eljátssza, a politikusok pedig tudják, hogy mi az ő dolguk meg a titkosszolgálatoké, s nem csak eljátsszák.

A román miniszterelnöki nyilatkozatot elég bőven ismertette a Mandiner, az ügyről hírt adott az MTI. Az illetékes magyar titkosszolgálatoknak és politikai irányítóiknak nem kellett hírszerzőtevékenységet folytatniuk, elég lett volna magyar nyelvű híreket olvasniuk, hogy tisztában legyenek a veszéllyel és a Magyarországon vásárolt kártyák terrorcélú felhasználásának igen nagy valószínűségével. Esetleg, ha már annyira gyanakvóak, feltételezhettek volna valami kapcsolatot a Keleti pályaudvar melletti, arab ajkú tömeg egyes tagjai és az arab tulajdonú mobilboltok között. Időben, nem megvárva, míg a terrortól sújtott országok titkosszolgálatai tájékoztatják őket a bajról.

Bár a fönt belinkelt Index-cikkben is szó van arról, hogy mennyire el van baltázva a munkamegosztás az Alkotmányvédelmi (azaz nemzetbiztonsági) Hivatal és a Terrorelhárítási Központ között, ezt is politikusok baltázták el, főképpen egy politikus. Úgyhogy ez nem változtat az összképen, hogy Magyarországon a politikát is, a nemzetbiztonság szolgálatát is csak eljátsszák Magyarországon. A közvélemény pedig, benne a művelt ellenzéki politizáló publikummal, mivel be van zárva ebbe a mesterséges valóságba, úgy tudja, hogy ez a politika és ez a nemzetbiztonság.

Egy ilyen égbekiáltó botrányra például nem úgy reagál, hogy fölháborodik nyilvánvaló védtelensége, biztonsághiánya miatt, és lemondásokat követel legalább a nemzetbiztonsági vezetők szintjén (szerények) vagyunk, hanem lapoz, és ha esetleg valami kósza facebookos dühöngéssel találkozik, akkor nem érti. Perszehogy mindent meg lehet csinálni vele.

És amit önök eddig olvastak, az a jobbik forgatókönyv. Azt feltételeztük, hogy a nemzetbiztonság szakmai és politikai felelősei katasztrofálisan és pofátlanul tájékozatlanok, hozzá nem értők és cselekvésképtelenek. De mi van, ha nem (mind) azok?

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.