Németország Tunéziába akarja küldeni a menekülteket

Németország azt szorgalmazza, hogy Tunéziában hozzanak létre átmeneti menekülttábort a Földközi-tengeren kimentett menekültek, illetve migránsok számára - értesült a Der Spiegel.

A német hetilap szombati információi szerint a belügyminisztérium azon az állásponton van, hogy a menekülteket kimentésük után az afrikai kontinensre kellene visszaszállítani, majd egy ebből a célból létrehozandó tunéziai átmeneti táborban kellene őket elhelyezni. Ott pedig biztosítani kellene számukra azt a lehetőséget, hogy rendezett körülmények között nyújthassanak be menedékkérelmet Németországba vagy más uniós tagállamba.

A belügyminisztérium - mint arról a Der Spiegel beszámolt - már megkereste Olaszországot, illetve az Európai Bizottságot. Terve mögött ugyanakkor az az aggodalom is áll, hogy 2017-ben - azaz a  német parlamenti választások évében - újabb menekültáradat fenyegetheti Európát.

Ebben az évben rekordszámú menekült érkezett a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba. November végéig számuk elérte a 171 ezret, a legtöbben közülük Afrikából jöttek.

Becslések szerint az idén mintegy ötezren vesztették életüket a Földközi-tengeren menekülés közben.

(MTI)